Magas, mint a menny

„Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az Ő kegyelme az Őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (Zsoltárok 103:11–12)

Ahogy ezeket a bibliaszövegeket olvastam, az ebédlő ablakán át kelet felé néztem. A világoskék égen egyetlen felhő sem mutatkozott. Milyen magasztos kilátás!

A messze távolban láttam a Sziklás-hegység hófödte csúcsait. Mindent beragyogott a nap. Felnéztem. Rádöbbentem, hogy az ég tetejét nem láthatom, mégis tudtam, hogy sok van még fölöttem az égből. Gondolatban elindultam fölfelé. Mind magasabbra és magasabbra emelkedtem. Jobbra-balra néztem, és egyre több és több eget láttam magam körül. És még mindig nem láttam a végét. Mindenfelől körülvett, elöl, hátul, fölöttem, alattam, jobbra, balra. Tudom, hogy az egész földet körbeöleli.

Milyen csodálatos képe ez Isten szeretetének! Nem látom, milyen messzire ér el. Azt sem tudom megmondani, hogy mekkora távolság van a légben addig, ameddig ellátok. Mekkora szeretet ez! És valahol, ebben a végeláthatatlan tengerben ott vagyok én. Szavakkal nem írhatom le ezt az érzést. Természetesen sok más embernek is helye van a szeretet eme hatalmas légterében.

Milyen magasztos látvány! Amikor átadom a bűneimet Jézusnak, Ő valóban eltávolítja tőlem azokat. Nem maradnak szem előtt, a látókörömben. Igen, vannak emlékeim róluk, de Ő biztosít arról, hogy maga a bűn már eltűnt. Nem szeretném, ha ezek a bűnök visszatérnének. Hálás vagyok, amiért eltűntek. Örökre eltűntek!

Ezután újra kinéztem az ablakon kelet felé. Ott sem fedezhettem fel, mennyire magas az ég. Nem számít, melyik irányba nézek: északra, délre, keletre vagy nyugatra. A kelet és a nyugat pedig soha nem találkozik. Csodálatos dolog beburkolózni az Ő páratlan szeretetébe. „De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az Őt félőkön és az Ő igazsága a fiaknak fiain.” (Zsolt 103:17) Több mint csodálatos, amit Isten tesz értünk. Ezek vajon a megfelelő szavak ennek kifejezésére? Azok a régi bűnök eltűntek. Már meg sem érinthetem, bármennyire is próbálkoznék. Eszembe jutott egy kérdés:

„Mi történne, ha nem engedném el azokat a bűnöket?” Még mindig jelen lennének az életemben. És tudjátok, mit? Nincs szükségem rájuk. Nem akarom megtartani őket. Miért ne tegyem le akkor őket Jézus kezébe, hogy Ő elvesse, amilyen távol csak lehet, hogy többé ne is lássam azokat? Most már megpihenhetek és elmerülhetek ebben az elképesztően csodálatos szeretetben.

Elizabeth (Betty) Young