Köztünk vannak az angyalok (2.)

„Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az.” (Bírák 13:21)

Összezavarodtam, és kezdtem pánikba esni, mivel rádöbbentem, hogy telefon sincs nálam, telefonszámokat sem tudok fejből, és nem tudom azoknak a címét sem, akiktől jöttem, sem filmes csapatom elérhetőségeit. Kaptam egy listát, hogy mit tegyek, ha beérek a repülőtérre, de azt már nem írták le, hogy juthatok be. Ahogy ott álldogáltam, egyre többen bámultak meg. A szívem a torkomban dobogott. Hirtelen egy kéz markolta fel a csomagomat, és így szólt: „Gyere utánam.” Bár idegen volt, de beszélt angolul. Újra átverekedtük magunkat a tömegen egészen a két biztonsági őrig. A férfi néhány szót váltott velük, miközben heves gesztikulálások között többször rám és a bejárati ajtóra mutatott.

„Itt várakozz velem, és meglátod, elsők leszünk a sorban. Hajnali 2-kor nyitják ki a kaput” – mondta. Úgy is történt.

Ezután a férfi egyenesen a bejelentkezési pulthoz vezetett. Ott én voltam az első. Mielőtt azonban az utolsó pecsét is rákerült volna a vízumomra, még ki kellett fizetnem egy díjat. „Menj nyugodtan. Én megvárlak itt a csomagodnál” – mondta a férfi. Bármilyen más helyzetben illedelmesen visszautasítottam volna, hogy egy idegen ügyeljen a csomagomra, de most vak hittel követtem az utasításait. Amikor visszaértem, ő ott állt nyugodtan a táskáimmal.

Odanyújtottam a jegyemet a hivatalnoknak. „Ez nem jegy. Kérem a jegyet” – mondta, majd megismételte. Én reszkető hangom próbáltam megmagyarázni, hogy ez a jegyem. Ezen szóváltás közben a csomagjaimat már felrakták a futószalagra. Akkor jutott eszembe, hogy az igazgató még egy okmányt adott két országgal korábban. Azt kérhették most tőlem. Az az irat azonban az egyik utazótáskámban volt, amely sebesen távolodott a futószalagon. Odaugrottam, hogy megállítsam. Gyorsan kinyitottam, és kotorászni kezdtem a papírok között. Hamarosan meg is találtam az erre a járatra vonatkozót. Odanyújtottam, a hölgy pedig szélesen elmosolyodott: „Ó, a jegy!” Ez idő alatt a segítőkész idegen végig ott állt mellettem. Majd együtt mentünk a biztonsági vonalig. „Nem mehetek tovább veled, de most már sínen vagy. Azt hiszem, minden kész” – mondta, és ezzel elsietett.

Hiszem, hogy időnként angyalokkal találkozunk emberi ruhában. Ők Isten hírnökei, akik nehéz pillanatokban vigyáznak ránk. Csak a mennyben fogom megtudni, hogy egy úriember vagy egy angyal segített nekem. De megmentett.

Isten mindig mellettünk áll.

Naomi Striemer