myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 29., szombat

Zenés ima

 „Örvendezz Istennek, ó, te egész föld.” (Zsoltárok 66:1)

A zenének hatalma van. Zsoltárok 150:6-ban azt olvassuk, hogy „minden lélek dicsérje az Urat”. A „minden lélek” egy mindent átfogó csoportot jelent. Ebbe beletartoznak az emberek, az angyalok, a nap, a hold, a csillagok, a mélységek, a tűz, a hó, a pára, a szél, a hegyek, a dombok, a gyümölcsfák, a cédrusok, az állatok, a csúszómászók, a madarak, a királyok, a hercegek, a bírák, a fiatalok, a lányok, az idősek, a gyerekek (lásd: Zsolt 148:1–12). Lehet, páran felteszik a kérdést, hogy miként tudnák ők mind dicsőíteni az Urat. Isten mindennek a Teremtője, megérdemel minden dicsőséget. Mivel Ő a Teremtő, hiszem, hogy tud kommunikálni a teremtményeivel, és ők is vele. Azt is hiszem, hogy amikor minden teremtmény az Ő terve szerint cselekszik, azzal dicsőséget szerez neki.

A 100. zsoltárban Dávid elmondja, hogy kellene dicsőítenünk az Urat: „Vígan énekelj az Úrnak te, egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vigassággal.” Bölcs Salamon szintén megfogalmazza ezt: „A dolognak summája mindezeket hallván ez: az Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fő dolga!” (Préd 12:15) Amikor felkészültek a frigyláda Jeruzsálembe való visszaszállítására, Dávid arra utasította a lévitákat, „hogy állítsanak az ő atyjukfiai közül éneklőket éneklőszerszámokkal, lantokkal, citerákkal és cimbalmokkal, hogy énekeljenek felemelt szóval, nagy örömmel” (1Krón 15:16). Ehhez hasonlóan amikor az Urat imádjuk, énekünk legyen vidám, élettel teli és áhítatos. Hallottátok már a fülemüle dalát? Ők aprócska madarak, mégis elképesztően hangosan énekelnek. Kitátják a csőrüket, és lélegzetelállítóan szép dallamokkal töltik meg a teret. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy megállunk, és végighallgatjuk csodálatos éneküket. A zene az érzelmeknek ad hangot. Melengeti a szívet, és felemeli a lelket. Összeköt minket a mennyel. A hívők közelebb kerülnek Istenhez, és mind mélyebb kapcsolatot építenek ki vele.

Mózes, Mirjám, Debóra, Pál és más bibliai személyek is zene által mélyítették el imádatukat, Istennel való kapcsolatukat. Az angyalok folyamatosan énekelnek: „Szent, szent, szent” (Ésa 6:3), miközben dicsőítik Alkotójukat. Amikor felmegyünk a menynybe, mi is énekelni fogunk, de a megváltás énekét, amit nem is igazán értenek meg az angyalok, mert soha nem érezték azt az örömöt, amit a megváltás hozott számunkra.

Lehet, el kellene kezdenünk énekelni itt és most.

Kollis Salmon-Fairweather

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.