2021. május 26., szerda
Nem igazság!
„Ellenkezőleg: az Úr az Ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!” (Habakuk 2:20)
„Istenem, miért nem hallgatsz meg? Ugyanezt az imát mondom újra meg újra, és te, úgy tűnik, soha nem hallgatsz meg. Az imáim egyszerűen nem jutnak a plafonon túl. Nem látom igazságosnak, amit teszel. Ez egyszerűen nem igazság!”
Hányszor voltál már annyira csalódott, hogy ráförmedtél Istenre, és kiteregetted neki az érzéseidet?
Az emberi természet nem sokat változott az évszázadok folyamán. Habakuk, a kispróféta, aki 600 évvel Jézus születése előtt írta ezt a rövid, háromfejezetes könyvet, ezt a csalódottságot fogalmazta meg: „Meddig kiáltok még, ó, Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik, és versengés támad! Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!” (Hab 1:2–4) Hiszem, hogy Isten anélkül is el tudja viselni minden csalódottságunkat, hogy jégesőt zúdítana ránk a mennyből. Ugyanakkor azt is tudom, hogy Ő nem szeretné, ha ebben az állapotban maradnánk.
Habakuk elég bölcs volt ahhoz, hogy miután hangot adott aggodalmainak, magához tért, és beismerte, Istennek van oka haragudni az emberekre, majd így könyörgött hozzá: „Emlékezzél meg a kegyelmességről!” (3:2) A 3. fejezetben az Úr emlékeztette a prófétát azokra a különleges dolgokra, amiket az évek folyamán tett és még fog tenni népéért. Ez megerősítette Habakuk bizalmát az isteni vezetésben, és ezt a fejezet utolsó 3 versében ki is mondta (3:17–19). Amikor a termés elpusztult, vagy mikor nehézségek vették körül, nem hibáztatta Istent, és eszébe jutott, hogy Ő a felügyelete alatt tart mindent. Számolta áldásait, örült a megváltás ajándékának. Áldotta erejéért az Urat.
Most pedig vonjunk le néhány tanulságot Habakuk tapasztalatából: (1) A Mindenható elég erős ahhoz, hogy kezelni tudja panaszainkat és aggodalmainkat, mert mindannyiunknak vannak. (2) Ne felejtsük el ezt a horgonyt: „Az Úr az Ő szent templomában.” (2:20) (3) Emlékezzünk életünk olyan időszakaira, amikor tudtuk, hogy Isten vezet bennünket (jó lenne mindig leírni ezeket a tapasztalatokat, hogy később felidézve felüdülhessünk általuk). (4) Amikor nem értjük, miért történnek rossz dolgok az életünkben, Istenre bízhatjuk kihívásainkat, és örülhetünk, hogy Ő a mi Megváltónk!
Roxy Hoehn