myBible logó myBible
Fiókom

2021. május 15., szombat

Az otthoni misszióterület

„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” (Róma 5:8)

„Nem ismerem Őt!” Ez az egyszerű kijelentés ledöbbentett. Ráébredtem, hogy a legnyilvánvalóbbat hagytam figyelmen kívül. Ezekkel a szavakkal segített a fiam megérteni a szülői lét legfőbb célját és értelmét: megérteni gyermekünk öröklött bűnösségét, de nem ítéletképpen, hanem együttérzéssel, mint egy misszionárius, aki egy idegen törzs kultúráját és nyelvét kutatja, hogy barátként kommunikálhassanak Jézussal.

Nagyon nehéz volt legidősebb fiam nevelése. Csak tavaly értettem meg, hogy miért: mivel egy bűnösnek adtam életet! Miután befejeztétek a kuncogást, ti is gondolkodjatok el ezen. Csupán háromhetes volt, amikor felfigyeltem öröklött ideges, izgatott természetének megnyilvánulásaira. Amikor a számomra annyira ismerős magatartásformák kezdtek megmutatkozni benne, nehezen lehetett figyelembe venni, hogy nincs élettapasztalata azokról a dolgokról, amelyek annyira „természetesen” törtek fel belőle. A gyermekem valami meglepőt tett, és én úgy reagáltam, mintha már valahonnan ismernie kellett volna a helyes hozzáállást. Sajnos sokszor estem a büntetés csapdájába, elfeledve, hogy ő a bűnös természet számára nagyon is logikusnak tűnő formáját gyakorolja, amely még nem ismeri vagy értékeli Isten útját. Csalódottan tudatosítottam magamban, hogy a „jobban kellett volna tudnia” feltételezés nem állja meg a helyét. Végül is naponta beleszövöm Krisztus képét a történetekbe, énekekbe, imádságokba, a szombati előkészületekbe. Akkor hogyhogy „nem ismeri” Jézust?

A fiam is látja, hogyan dolgozik a bűn. Erőteljes létfenntartó ösztönnel született, és nincs személyes tapasztalata abban, hogyan válasszon másik utat. Tehát amikor Jonathan erősködött, hogy neki szüksége van arra a rajzfilmfigurás kifestőkönyvre, amit kidobtam a szemétbe, elmondtam, hogy én sokkal jobbat szeretnék adni neki a rajzfilmeknél. Nem akartam, hogy a rajzfilmekhez ragaszkodjon, hanem hogy Jézushoz. Ő pedig erre mondta őszintén: „Nem ismerem Őt!” Igaz. Mi nem születtünk Jézus ismeretével. Mi a bűnt ismerjük. Vágyaink uralkodnak felettünk, és magunkért élünk – ameddig meg nem ismerjük a Megváltót.

A fiam úgy néz ki és úgy beszél, mint én, de ha én Krisztusra nézek, és teljesen átadom maga neki, akkor a gyermekem is elkezdi általam megismerni Őt. Bátorság! Ha türelemmel és együttérzéssel értjük meg gyermekeinket, alkalmunk lesz tanítani és szeretni őket, bemutatva nekik Jézust. Imádkozom, hogy Isten áldja meg a misszióterületeteket gazdagon, és gyermekeitek tanulják meg kimondani: „Ismerem Őt!”

Jessica Earl

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.