2021. május 14., péntek
A mennyei gondviselés
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Filippi 4:6)
Csendben ültem az autóban. Lehetséges, hogy nem lehet igazi „csendnek” nevezni, mivel a gondolataim csak úgy cikáztak elmémben. Gondosan előkészített terveim erre a nagyon rövid vakációra, úgy tűnik, füstbe mentek. Pedig mindent előre elterveztem, kigondoltam, aprólékosan megérdeklődtem, és előre lebeszéltem. Azonban egy váratlan visszamondás mindent a feje tetejére állított. Mindent összevetve a tervezettnél későbbi indulás miatt most a forgalmi dugóban ragadtunk.
Azon gondolkodtam, hogy cseréljem ki a repülőjegyemet. Gondolataim valószínűleg az arcomra is kiültek, mert a barátom a sofőrülésről megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Gyorsan igennel válaszoltam. Az igazság azonban távol állt ettől. Szinte hallottam a csalódást nagytatám hangjában, amikor majd felhívom, és elmondom neki, hogy nem találkozunk ezen a hétvégén.
Istennek azonban más terve volt, és a gondviselés eszembe juttatta unokatestvéremet. Felhívtam, és a segítségét kértem. Azonnal tudta, ki segíthetne rajtam. Megbeszéltük a találkozót, és az idő nekünk dolgozott. Ami első látásra katasztrófának tűnt, pillanatok alatt megoldódott. Gyorsan elvégeztem a munkámat, és az idő nagy részét a családommal és a barátaimmal tölthettem.
Ellen G. White ezt írta: „Mennyei Atyánk ezerféle módon gondoskodik rólunk – és ezekről nekünk sejtelmünk sincs.” (Ellen G. White: Jézus élete, 330. old.) A következő alkalommal, amikor szorult helyzetbe kerülsz, ne gondolj a kudarc lehetőségére. Ellenkezőleg: imádkozz sikerért Istenhez. Ő soha nem túl elfoglalt ahhoz, hogy meghallja imánkat. Kész a válasszal, nekünk csak kérni kell tőle. Előlegezzük meg az „ezerféle módot”, és bízzunk az Úrban, mert Ő a végtelen szeretetében és együttérzésében megadja, amire szükségünk van. „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint.” (Ef 3:20)
Andrea K. Francis