Világunk szépségei

„Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld; harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon a mező és minden, ami rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is.” (Zsoltárok 96:11–12)

Májusi szellő lengette az orgonákat. Ez az a hónap, amikor Isten rálehel a kertre, és napjainkat tiszta virágillattal, virágporral és jázminfrissességgel tölti meg. De leginkább az orgonák hónapja ez. Az aprócska, lilás virágokat rendre lerázza a szél, és egész nap a kertben szállonganak. Ezek a kis csillagocskák, ezek az illatos szirmocskák, amelyek ezeken a reggeleken beborítják a kertet, örömmel, gyönyörűséggel töltik meg a szívünket.

Az orgonaillattal együtt jár a reggeli szellő, mely a fák ágait lengeti, és titokzatos susogással rázza a friss leveleket, ringatva a madárfészkeket és a kert többi lakójának otthonát.

És mindezek közepette ott van Isten. Isten, aki alakítja, változtatja és formálja bizonyosságokra éhező szívem, és ígéreteivel betölti szomjazó lelkem.

Én pedig hallgatom. Meghallom. Látom is az Ő szeretetének jeleit a kertben: a születést, halált, feltámadást – az emberiség archetípusait és paradigmáit.

Arra gondolok, mit érezhetett Ádám és Éva látva bűnük következményeként drága otthonuk pusztulását.

Szomorúságot… Mély szenvedést…

Majd látom, hogy letörlik a könnyeiket. Minden dicsőség elmúlt. Minden kiváltság elvétetett. Aztán meghallják az Úr hangját a hűvös, esti kertben. Látják, hogy kézbe veszi a világot, és szívébe zárja (lásd: 1Móz 3:15).

Ó, Uram, mielőtt elkezdeném a mai napot, add, hogy megnyíljon a szemem, és lássam a te örök dicsőségedet, és megtisztuljon a szívem a te végtelen szeretetedben. Te vagy az én vadviráglelkem alkotója és menedéke.

Olga Valdivia