2021. április 29., csütörtök
Semmi éljenzés?
„Mondta ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lesz, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét.” (1Krónika 28:20)
Szeretek a Make-A-Wish Foundation* csapatával kirándulni és ott önkénteskedni. Az első évben, amikor az alapítvány a Trailblaze Challenge-dzsel dolgozott, én is sikeresen befejeztem életem első teljes túráját. Mivel az esemény sikeresnek bizonyult, elhatározták, hogy újra megrendezik. A következő évben eldöntöttem, hogy „sepregetőként” önkénteskedem, vagyis én leszek az a túrázó, aki a csoport mögött haladva bizonyosodik meg arról, hogy mindenki befejezte a túrát, és segítek a felmerülő gondok megoldásában.
A Make-A-Wish felkérte a Wild Trails** vezetőjét, Randy Whortont az esemény előtti edzőtúrák vezetésére. A sepregetők is vezetnek edzőtúrákat. Én a Wild Trails által kidolgozott egyik félmaratont vezettem, amin az egyik túrázónak nagyon sok időbe telt a táv teljesítése. A 8 mérföld (majdnem 13 km) alatt számos pihenőre volt szüksége. Nem tudtam, mikor fogunk végezni, bár kitartóan küzdöttünk. Az utolsó mérföldnél már a családja is felhívta, hogy megtudják, mi történt. Az egyik hívás alkalmával tudatták velünk, hogy a verseny szervezői már csomagolnak, és leszerelik a célvonalat. Megdöbbenve kérdeztem: „Akkor nem lesz éljenzés?” Azon gondolkodtam, hogy egyáltalán megvár-e minket valaki. De éreztem Isten jelenlétét, és másra nem is volt szükségem. Befejezzük ezt a túrát, és én ezt így el is fogadtam.
Végre megpillantottam, hogy már közeledünk a célhoz. Ekkor mindketten felkiáltottunk örömünkben. Nem lettünk elsők. Nekem is folyamatosan lassítanom kellett, hogy megvárjam őt, amit türelmesen megtettem. Ahogy beértünk a célba, megláttam a tapsoló és éljenző Randyt. Megérte ez a hosszú túra, hisz láthattam, hogy ő megvárta, ameddig mi is befejezzük a távot.
Eszembe jutott, hogy vajon milyen lesz, amikor befejezzük földi futásunkat. Annyira izgatott leszek, hogy láthatom a családomat és a barátaimat, de a célnál a legjobban Jézust szeretném látni. És tudom, hogy Ő ott lesz, és éljenzik majd nekem, ahogy egész úton tette egész életemben. Az lesz majd csak a valódi éljenzés!
Mary Wagoner-Angelin
* Ez egy alapítvány, ami életveszélyes betegségekkel küzdő gyerekek kívánságainak valóra váltására gyűjt pénzt.
** Ami egy olyan szervezet, amely futás és természetvédelem által népszerűsíti az egészséges, aktív életmódot.