Szokatlan válasz Istentől

„Kiálts hozzám, és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.” (Jeremiás 33:3)

Az én kisfiam már 19 éves, és az otthonunktól távol folytatja a tanulmányait. Anyja imái vele együtt növekedtek. Megpróbálok minél többet kommunikálni vele a közösségi oldalakon, hogy támogassam a nehézségeiben. Ljubomir megtanult főzni, mosni magára, takarítani, saját költségvetést összeállítani. Tanulmányai mellett Ljub (ahogy én és a férjem szólítjuk) próbált munkát is keresni, de nem talált olyan állást, amely biztosítaná számára a szabad szombatot. Egyik beszélgetésünk után elhatároztuk, hogy böjtölünk és imádkozunk ezért. A helyzet azonban rosszabbodott. Ljub mobiltelefonja is elromlott, pedig hónapokig gyűjtötte rá a pénzt. Úgy tűnt, Isten nem válaszol az imáinkra, de mi továbbra is imádkoztunk.

Egyszer korán reggel a munkahelyemen elképesztő történetet hallottam. Aznap este telefonáltam Ljubnak, hogy elmeséljem neki: „Hallottam egy korodbeli fiatalemberről, aki szintén Lengyelországban tanult. Bár a szülei fizették a tandíját, neki mégis szüksége volt pénzre élelemhez és más szükséges dolgokhoz. Ugyanúgy nem talált munkát, mint te, és lassan minden megtakarítása elfogyott. Megkérte a szüleit, hogy küldjenek 100 lengyel złotyt („zlotyit”, 19 amerikai dollárt) ételre. Ők megtették, de a fiú tévedésből a szeméttel együtt a pénzt is a kukába dobta. Amikor este megpróbálta kifizetni a vásárlását, elképedve tapasztalta, hogy a zsebe teljesen üres. A barátjának kellett kifizetni, amit ő vásárolt. Miközben hazafelé mentek az esőben, imádkozni kezdtek, és nemsokára megláttak valami szokatlant a földön. Közelebb mentek, és... 100 złoty volt!”

Ljub erre csodálkozva válaszolt: „A legelképesztőbb, hogy pont ma mondta el nekem ugyanezt a történetet épp az a fiú, akivel megtörtént. Ő most is itt áll mellettem. Átadom neki a telefont, mert mondani akar valamit.” Odaadta a telefont a fiatalembernek, aki illedelmesen köszönt, majd így folytatta: „A történetem egy apró, de annál fontosabb dologgal folytatódott. Miután megtaláltam a pénzt a földön, egy biciklis öregember közeledett felénk, és így szólt: »Isten veszi el, és Isten adja. Ezt tartsd mindig az emlékezetedben.« Majd eltűnt a sötétben.”

Akkor döbbentem rá, hogy a férfi szavai mindannyiunknak szóltak. Végül a fiam talált egy-két napos, időszakos munkákat, és a szívünkben béke lakik, mert az Úr továbbra is bátorít bennünket: „Isten veszi el, és Isten adja. Ezt tartsd mindig az emlékezetedben.”

Guadalupe Savariz de Alvarado