Hiszem

„Amiért szenvedem ezeket is: de nem szégyellem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy Ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” (1Timótheus 1:12)

A kis tojótyúkom bajban volt. Megpróbált lerakni egy tojást, és nagyon szenvedett. Olvastam erről. Már négy hónapja nem tojt. Vajon már túlságosan öreg volt?

A petevezetéke, amin keresztül a tojás a szabadba jut, összeesett, ezért úgy szenvedett, mint gyerekszüléskor. Ha a tojás eltört volna még a szabadba kijutás előtt, az még veszélyesebb lett volna ránézve.

Meleg vízbe ültettem, és úgy fogtam az ölemben. Sírtam. Nagyon sajnáltam. Sehogy sem sikerült könnyíteni a helyzetén. Meleg törölközőbe csavartam, majd még egy száraz rongyot tettem rá, és tudtam, hogy döntenem kell a sorsáról. Így imádkoztam:

„Uram, nem tudom elnézni ezt a szenvedést. Ha nem teszel csodát, és nem segítesz neki két percen belül megtojni ezt a tojást, félek, hogy én magam vetek véget a szenvedésének.”

Kétségbeestem. Tovább könyörögtem. De hogy merjek imádkozni egy tyúkért, amikor a világon emberek ezrei szenvednek éhségtől, betegségtől, balesetektől, tönkrement házasságoktól, problémás gyerekektől, üldözéstől, és még sorolhatnánk? Hitetlenség kísértett.

Mellé tettem a fejem. Ha volt valamennyi hitem, azt kívántam, hogy ömöljön, folyjon ki belőlem, mint a Megváltó ruháját megérintő asszony esetében. Azt akartam, hogy Jézusba vetett bizalmam feküdjön erre a kis tyúkra, mint Elizeus a sunemita aszszony fiára, amikor feltámasztotta a halálból. „Rendben van, kislány, beszélgess te is Istennel, ahogy az Ő teremtményei tudnak.” Újra imádkoztam: „Uram, hiszek! Pótold ki a hitetlenségemet!”

Felemeltem a törölközőt, és bekukkantottam alá. „Ó, Uram!” – kiáltottam fel. A tojás majdnem kint volt. – „Ó, Uram, annyira jó vagy, hogy bátorítod a hitemet!” Újra betakartam a tyúkocskát, és továbbra is teljes szívemből dicsőítettem az Urat. Harminc másodperc múlva, amikor újra benéztem, kinn is volt a tojás. Egy héttel később már majdnem meggyógyult a kis tyúk, és újra elkezdett rendszeresen tojni.

Megtanultam, hogy az Istenbe vetett hit nem attól függ, akiért imádkozom, hanem azon alapszik, akihez imádkozom. Ő együttérzően lehajolt hozzám, és bebizonyította, hogy számára fontos az én hitem.

Merrilou Wilder Inks