2021. április 20., kedd
Isten még mindig válaszol egy anya imájára
„Mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam [őket].” (Ésaiás 65:24)
Egyedülálló anyának lenni áldás, amely rémisztőnek, nyugtalanítónak és ijesztőnek is tűnhet. Két afroamerikai fiatalember egyedülálló anyjának lenni nagy örömöt jelent, és új értelemmel tölti meg a „vigyük Isten elé kéréseinket” fogalmát. Egyrészt beszélhetünk arról, hogy afroamerikai férfiként nehezebben lehet-e boldogulni az életben, mint más nemzetiségűként, vagy hogy ők jobban ki vannak-e téve a rendőri erőszaknak, a tanári „felcímkézésnek” vagy megkülönböztetésnek. Másrészt egyetértünk abban, hogy társadalmi kellemetlenségeiktől függetlenül ők is Isten gyermekei.
Amikor középnyugati neveltetésű gyerekem a keleti partvidékre akart költözni, és elmondta, hogy a Craigslisten (egy osztályozott hirdetéseket tartalmazó honlapon) akar házat keresni, megszólalt fejemben a vészcsengő. „Még nem áll készen erre. Nem ismeri az utcákat. Nincs munkahelye, az egyetemi tanulmányokról vagy a karrierről nem is beszélve. Van valami olyan lényeges képessége, amelyből fenn tudná tartani magát?” 22 éves volt, és csak 2 évig járt egyetemre. Tudtam, hogy el kell engednem, de a térdemről sem szabad felállnom.
2017. augusztus 1-jén elsírtam magam. A gyermekem felhívott és elmondta, hogy hajléktalan lett, és szüksége van a segítségemre. Kerestem neki szállást, és azon szorongtam, hogy vagy haza kell jönnie, vagy keresnie kell egy lakást, amit önerőből tarthat fenn, mert én nem tudok anyagilag két háztartást is fenntartani, hogy ő ne kényszerüljön utcára.
A lehető leghallhatóbban hallottam a Szentlélek hangját: „Nézd meg most a Craigslistet!” Felhívtam az első felugró hirdetés telefonszámát. Ott egy olyan helyet sikerült találnom, ami még a fiamat is fellelkesítette. Majd a következő üzenetet kaptam a fiam új házigazdájától: „Isten valóban vezeti a lépteinket. Legyünk engedelmesek. A férjem már egy hete megkért, hogy tegyem fel a hirdetést, de én máig vártam.” A helyzettől függetlenül újra megbizonyosodtam róla, hogy minden, amivel szembe kell nézünk, az egyediségünkből származó gondok, a megpróbáltatások nem győzhetnek. A trónon még mindig Isten ül. Ő válaszol az imákra, gondoskodik gyermekeiről, és egy egyedülálló anyát is megáld, aki olyan gondokkal és felelősséggel küzd, amelyet csak Istennel oldhat meg.
Janice R. McKinney