A kínos helyzetek ereje

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak.” (Róma 8:28)

Huszonkét éves koromban mentem férjhez. Férjem az Egyesült Államok erdészeti osztályán dolgozott, és munkaköre szerint fákat ültetett. Az első szezonban együtt mentünk sátrazni, és a Northwest látszólag kristálytiszta vizét ittuk. Rossz ötlet volt. Sikerült összeszednem egy giardia nevű élősködőt, ami a beleimben fejtette ki tevékenységét krónikus gyulladást okozva. Megpróbáltam hatásos gyógymódra lelni ellene, miután már egyik kezelés a másik után mondott csődöt. Nem elég, hogy szenvedtem, ráadásul terhesnek is néztem ki. Amikor az egyik barátom egy este az imaóra után mosolyogva megkérdezte, hogy mikor kell szülnöm, fel kellett világosítanom, hogy nem vagyok terhes. Ahelyett, hogy sértve vagy megalázva éreztem volna magam, elmondtam neki betegségem történetét és a kezelések sikertelenségét. Csüggedt és reménytelen voltam. Ő együttérzően meghallgatott, és csodáért imádkozott. Még ma is barátok vagyunk.

Soha ne értékeljük le a kínos helyzetek erejét. Hajlamosak vagyunk rosszként felcímkézni a társadalmi kellemetlenségeket, a kínos ügyeket, pedig ezekből áll az életünk. Kockázatot jelentenek, és a kockázat érdekes. Nézzétek meg, amikor Nik Wallenda kötélen átsétál a Niagara-vízesés fölött. Tiszta adrenalinlöket, ugye? Most képzeljétek el, hogy ugyanazon a kötélen megy, de csak néhány centire a földtől. Már nem is annyira érdekes. Ugyanez érvényes a társadalmi kötéltáncra is. Mit kockáztatunk, ha barátkozunk? Leginkább azt a félszegséget, kellemetlenséget, amit annyira utálunk, de ami nélkül minden társas kapcsolat unalmassá válna. A félszegség, a kínos helyzetek még izgalmasabbak. Azok a bizonyos „leengedtem a sorompót-féle furcsán érzem magam” pillanatok, amikor érzékennyé válunk a társas kapcsolatok kialakítására. Amikor a barátommal megosztottam betegségem történetét, ő együttérzett velem, kapcsolat alakult ki köztünk, és tisztázódott az a félszeg, kínos helyzet, hogy terhesnek nézett.

Az emberek egyharmada szenved valamiféle szorongástól élete bizonyos időszakaiban, és mivel ennek leggyakoribb formája a társadalmi szorongás, javasolhatom, hogy ilyenkor keressünk barátokat? A jövőben számtalan furcsa, kínos élethelyzettel találkozhatunk. Ezek Isten részére is lehetőséget kínálnak, hogy szívet szívvel összekössön, hogy egy ilyen helyzetből barátság alakuljon ki. És a jászolban fekvő Jézus megmutatta, hogy legyünk sebezhetőek a szeretetért. Vajon nem volt neki is része ilyenben? Vajon végül is nem válik majd mindez áldásunkra?

Jennifer Jill Schwirzer