myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 15., csütörtök

Egy nap = egy fejezet

„Az én lábamnak szövétneke a te Igéd, és ösvényemnek világossága.” (Zsoltárok 119:105)

„Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” (2Timótheus 2:15)

Szerettem volna minél hamarabb befejezni a tanulmányaimat. Már régóta háttérbe szorítottam ezt az ügyet, és most eljött a cselekvés ideje. Az Úr gondoskodott róla, hogy kialakuljon a számomra megfelelő tanulási program, így az iskola mellett részmunkaidőben dolgozhattam. Ez tulajdonképpen megerősítette elhatározásomat tanulmányaim folytatására.

Elosztottam tehát az időmet a munkám és a tanulmányaim között, de nem volt könnyű feladat. Soha nem volt elég időm. Éjjel keveset tudtam aludni, megváltoztak étkezési, imádkozási szokásaim, egész életstílusom. Azon kezdtem gondolkodni, vajon képes vagyok-e véghezvinni ezt a feladatot. Sokszor csendben feltettem magamnak a kérdést: „Hogy fogom mindezt elvégezni?” Zsúfoltabb időszakaimban gyakran rebegtem halk imát Istenhez: „Segíts, Uram. Teljes erőmből küzdök.”

Úgy éreztem, a lelki életem forog kockán. Szükségem volt az Úrra. Szükségem volt az útra, a célra, de elmém kiürült. Nem voltam képes továbblépni gondolatban a heti szombatiskolai leckén és a naponkénti áhítaton és reggeli dicséreten, hiszen ezeket is a telefonomról olvastam el útközben.

Aztán egy szombat délután éppen egy keresztény TV-műsort néztem, amikor a beszélő egyik mondata felkeltette az érdeklődésemet: „Időnként segítenünk kell saját magunknak a lelki növekedésben.” A következőkben pedig bemutatta azokat a módszereket, amelyek segítségével ezt megtehetjük.

Azonnal éreztem a változást, és tudtam, hogy Isten újból lenyúlt értem. Már megvolt a helyes eljárás: egy nap = egy fejezet. Eldöntöttem, hogy minden nap elolvasok egy fejezetet a Bibliából 1Mózes 1-től kezdve. Isten Zsidók 13:5-ben megígérte, hogy a körülményektől függetlenül soha nem hagy el, és nem feledkezik meg rólunk. Éreztem a menny vezetését, éreztem a lelki növekedéshez vezető változást. Bátorítást kaptam ebben a helyzetben, tudva, hogy az Úr megért, és segít a nehézségekben.

Milyen kihívásokkal néztél szembe az utóbbi időben? A Mindenható segít, ha bízol benne. Hívd segítségül ma!

Elizabeth Ida Cain

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.