2021. április 11., vasárnap
Magok az úton (2.)
„Amelyik a tövis közé esett, ezek azok, akik hallották, de elmenvén az élet gondjaitól és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott Igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.” (Lukács 8:14–15)
Bár mára már lelkészfeleség vagyok, és sokféle szolgálatban és területen tevékenykedem, egykor Isten nélkül éltem az életem. Amikor nemrég újraolvastam Krisztusnak a magvetőről szóló példázatát az útfélre, a kövek közé és a tövisek közé esett magokról, Isten megnyitotta a szemem, hogy belássak a szívembe, és észrevegyem ezeket a dolgokat. Tulajdonképpen most először értettem meg, hogy az Ige, amely testté lett, és köztünk lakott, vagyis Jézus odaadta magát az én töviseim közé. Ez összetörte a szívemet.
A példázatban megláttam a Magot (1Mózes 3:15), aki az én „töviskoronámat” viselte. Az Ő csodálatos vére lecsorgott arcán, szakállán, egészen a földig. Hirtelen megértettem, hogy az a föld az én szívem, amely most megtört, és beborította Krisztus vére. Szívem földje Jézus vérével átitatva átalakult. Ő most már benne lakik, és a mag százannyit terem érte.
Amikor ezeket a gondolatokat megosztottam a férjemmel, Larry lelkésszel, ő is egy csodálatos, új képet fedezett fel a példázatban. Larry elmondta, hogy az ő szívét is megérintette, látva Jézust odaadni magát a tövisek közé, de ugyancsak Ő gyökerestül ki is tépte azokat onnan. Elképzelte, hogy a Megváltó magához vette a töviseket, a gyökereket és minden mást, amit a szívében talált. Jézusnak van ereje tövises énünk gyökereinek kigyomlálására is. Halleluja! A mi Istenünk képes erre. Nekünk csak át kell adnunk magunkat neki. Átadtad mindenedet neki, aki meghalt érted?
Isten a Magvető. Jézus, az Ige a mag. Ő soha nem vonja ki magát az életemből, sem a tiedből (Jn 14:6). Örülök, hogy Krisztus indított a példázat újraolvasására, és megengedte, hogy „meghalljam”, és a magaménak értelmezzem. Ő ennek a bűnösnek felfedte Isten országának titkait (Lk 8:10). Eljött a szeretet, és odaadta magát bűneimért, és azért halt meg, hogy én élhessek! Szeretlek, Jézus!
Becky Owens