myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 10., szombat

Magok az úton (1.)

„Kiment a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esett az útfélre; és eltapostatott, és az égi madarak megették azt. És némely esett a kősziklára; és mikor kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely esett a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén megfojtották azt. Némely pedig esett a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hozott. Ezeket mondván kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja.” (Lukács 8:5–8)

Lelkészfeleség vagyok, és gyakran olvastam Lukács 8:4–15-öt, valamint számos prédikációt is hallottam róla. Egyik reggel azonban mintha egészen egyedi, személyes értelmet nyert volna. Végül is Jézus a példázat végén kijelentette, hogy akinek van füle, az hallja meg. Hogy halljuk meg? Halljuk meg magunknak, személyesen. Meghívlak, tanulmányozzuk át együtt ezt a példázatot.

Apostolok cselekedetei 9:2-ben a hívőket az „út követőinek” nevezik. Az út az, amin Krisztussal együtt kell haladnunk. Ezen a ponton vált a példázat az én utammá és talán a tieddé is.

Letértem az útról, és megállapodtam az út szélén. Amint bűneimben bolyongtam, megérkezett a magvető, és felém is szórta a magot. A mag semmit nem jelentett nekem. Bűneimben voltam, és nagyon jól éreztem ott magam. Nyugodtan egyék meg a madarak a magokat. Szükségük van rá. Nem találtam értékesnek a magokat.

Ott ültem az út szélén, és a szívem lassan egészen megkeményedett. Kőkeménnyé vált, így a magvető az én kőszívemre szórta a magot. El kell, hogy mondjam, hogy a mag növekedni kezdett, de elhervadt, hisz nem volt számára élő víz.

A szívem annyira megkeményedett, hogy nemsokára már csak tövisekkel és tüskékkel tudtam kifejezni magam. Tövisekkel, melyekkel másokat is csak azért sértettem meg, mert én szenvedtem. A magvető a töviseim közé szórta a magot. És ekkor történt valami.

Itt volt végig útszéli, köves, éles, önző énemben: megláttam a Magot (1Móz 3:15) az én töviseim koronájával. Ekkor sírni kezdtem.

Lukács ezt írta: „A mag az Isten beszéde.” (Lk 8:11) Képzeljétek el, milyen vagyok most, amint új, megvilágított ösvényemen lépkedek. Jézus odaadta magát az én útszélemnek, hogy visszavigyen magához. A Megváltó odaadta magát kőkemény szívemnek, hogy visszavigyen magához. Ő odaadta magát önző tüskéimnek, hogy visszavigyen magához. Ettől összetört a szívem.

Te is letértél az útról, és az útszélen bolyongsz? Akkor nyisd ki a szíved, hogy befogadhasd a magot.

Becky Owens

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.