myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 6., kedd

Isten betölti szükségleteinket

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19)

A múlt héten ellátogattam egyházunk könyvesboltjába a texasi Keene-ben. A bibliarészlegre mentem, és női Bibliát kerestem. Mindegyik gyönyörű volt, és nem tudtam eldönteni, melyiket válasszam. Végül döntöttem, de valami azt súgta, hogy ne vegyem meg. Néhány hónappal korábban már nézegettem Bibliákat a mi helyi, blantyre-i keresztény könyvesboltunkban, de nem vásároltam meg az egyiket, mert azt reméltem, hogy máshol olcsóbban megkapom. Az érzés egyre erősödött bennem, míg végül letettem a Bibliát, és kiléptem a boltból. Egy adott pillanatban bánkódtam, hogy nem vettem meg, mégis elöntött a békesség kellemes érzése.

Kedd délután Washington DC-ben jártam, és utána meglátogattam egyházunk székhelyét is Marylandben. Dr. Mfune körbevezetett, bemutatott néhány osztályvezetőnek és asszisztenseiknek. Utoljára hagytuk a Női Szolgálatok Osztályát. Ott két hölgy üdvözölt szívélyesen. Amikor meghallották, hogy Malawiból érkeztem, és a női szolgálatok tevékeny résztvevője vagyok az én gyülekezetemben, sok anyaggal támogatták további munkánkat.

Amint már éppen indulni készültünk, az egyik hölgy megállított: „Szeretnék átadni neked valami nagyon különlegeset.” Kinyitott egy üveges szekrényt, és átadott nekem egy ugyanolyan Bibliát, amit Keene-ben akartam megvásárolni. Alig hittem a szememnek. Annyira izgatott lettem. Elmondtam neki a történetemet a Szentírással, amit a könyvesboltban hagytam, mert egy hang arra indított, hogy ne vegyem meg. Erre ő így válaszolt: „A napnak ebben a szakaszában általában nem dolgozom. Milyen szerencsés vagy, hogy még itt találtál.” Azt is mondta, hogy bármilyen színt választhatok, ha nem tetszik, amit ő adott. Rövid gondolkodás után azt választottam, amit az üzletben is láttam, és amit ő nézett ki nekem.

Az Úr olyan sokszor szól hozzánk, és mi figyelmen kívül hagyjuk a hangját. A saját ösztöneinkre akarunk hallgatni. A menny betöltötte szükségletemet, és milyen csodálatos áldást kaptam!

Amikor a Mindenható szól hozzánk, csendesedjünk el és ismerjük el, hogy Ő az Isten.

Linda Gombwa Makuta

 

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.