myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 4., vasárnap

Két telefonhívás

„Miért csüggedsz el, lelkem, és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az Ő orcájának szabadításáért.” (Zsoltárok 42:6)

Aznap úgy éreztem, hogy az egész világ az én vállamon nyugszik, és súlya egészen a földbe döngöl. Nem tudtam megmagyarázni, mi történik velem, de nagyon depressziósnak és csüggedtnek éreztem magam. William Wordsworth költő élhetett át hozzám hasonlót, amikor a következő sorokat írta: „Amily magasra szárnyalt fel velünk, a csüggedésünk éppoly mélyre vet.”* A felettesem jelezte, hogy látni szeretne, és ahogy a váróteremben ültem, egyre lehangoltabb és kedvetlenebb lettem. Végül már majdnem sírva mentem vissza az irodámba. Leültem az íróasztalomhoz, és megpróbáltam kideríteni rosszkedvem okát, amikor megszólalt a telefon. Ahogy felvettem, a vonal túlsó végén egy bizonyos Garth mutatkozott be, egy ismerős, aki néhány évig ugyanabban az intézményben dolgozott, ahol én. Miután üdvözölt, elmondta, hogy csak tudni akarta, hogy vagyok, és mit csinálok. Elképzelhetitek, mennyire összezavarodtam ettől.

Garth nem volt a barátom, csak egy régi munkatárs, akit időnként láttam, és egy egyszerű „Szia, szép napot!”-nál többet sosem szóltunk egymáshoz. Hívása ugyanakkor olyan megfelelő időben érkezett, hogy nem tudtam nem isteni közbeavatkozásra gondolni. Az én Istenem, akit életem minden részlete érdekel, ihlette ezt a fiatalembert, hogy hívjon fel, így emlékeztetve az Ő jelenlétére.

És ha ez mind nem lett volna elég, a Garthtal való beszélgetés befejezése után újra csörgött a telefon. „Örökbefogadott” fiam, Albert volt a vonal másik végén. „Anya, rád gondoltam, és felhívtalak, hogy megkérdezzem, hogy vagy.” Alig tudtam elhinni, hogy az Úr ezt a két telefonhívást használta fel, hogy kilendítsen állapotomból, és emlékeztessen az Ő gondviselésére.

Eltűnődtem, hogy vajon én is olyan engedelmes vagyok-e, mint ez a két fiatalember, akik maradéktalanul engedtek az isteni indíttatásnak, és felhívtak. Gyakran megengedjük magunknak, hogy a munkahelyi stressz, az iskolai feszültség és más gondok kiszorítsák a Szentlélek késztetésére adott válaszunkat. Mi több, gyakran csodálatos áldásoktól fosztjuk meg önmagunkat, mert nem válaszolunk azonnal a menny küldte utasításokra. Örülök, hogy sem Garth, sem Albert nem hagyta figyelmen kívül ezt a hangot.

Uram, segíts mindig azonnal válaszolni a te hangodra. Add, hogy legyek Garthhoz és Alberthez hasonlóan engedelmes. Használj fel a te szolgálatodban!

Carol Joy Fider

*  William Wordsworth: Resolution and Independence, 1807. Tótfalusi István fordítása.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.