myBible logó myBible
Fiókom

2021. április 2., péntek

Könnyek nélkül

„Az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:4)

Jelenések 21:4 ígérete mindig megvigasztalt, különösen szomorúság, nehézség idején. Nagy segítség számomra, hogy olvashatom az Úr csodálatos ígéretét, mely szerint nem marad örökre a fájdalom és a szomorúság az életünk része. Emlékszem, hogy különösen érintett, amikor néhány évvel ezelőtt a kisebbik fiamnak mondtam el.

Hiszem, hogy az ő szomorúságán is enyhített.

Néhány hónapja lettem anya. A gyermekeim ötés hétéves korukban veszítették el az édesanyjukat, és amikor én az anyjuk lettem, nyolcés tízévesek voltak. A kisebbik fiammal beszélgettünk valamiről, ami az anyukájára emlékeztette, és egy közös tevékenység szép emlékeket, ugyanakkor mélységes szomorúságot keltett benne. Sírni kezdett. Szülőként szeretnéd a gyermeked minden fájdalmát és szomorúságát átvenni, amikor valamiért szenved. Karomba vettem, és vigasztalni próbáltam. Én is sírni kezdtem, a szívem szakadt meg érte. Eszembe jutott ez a bibliaszöveg, ezért elmondtam és elmagyaráztam neki, hogy nem marad örökre az életünk része a szomorúság, és a jó Isten egy nap minden könnyünket letörli, és ő is újra találkozhat majd az édesanyjával. Még néhány percig ültünk csendben, és lassan megnyugodott. Megkérdeztem, hogy segített-e neki a szöveg, és igennel válaszolt. Hálás voltam az Úrnak, hogy eszembe juttatta ezt a vigasztaló ígéretet.

Könnyen elragad a minket naponta körülvevő fájdalom és szomorúság. Sokszor elfelejtjük a Mindenható ígéreteit. Ha mindaz eszünkbe jutna, amit nekünk mondott, és kérnénk ígérete teljesedését életünkben, könnyebben hordoznánk a szomorúság és a fájdalom terhét. Nehezen tudom elképzelni a könnyek nélküli világot, hiszen alkalmanként Jézus is könnyekig meghatódott, de ígéretünk van arra, hogy Ő egy napon eltöröl a szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé okunk a sírásra. Ez reménnyel tölt el, és alig várom azt a napot, amikor teljesíti az ígéretét.

Most azonban a könnyek Istenre emkékeztetnek, akire szükségünk van, valamint mindarra a sok csodálatos dologra, amit nekünk ígért. A következő alkalommal, amikor könnyeket, szomorúságot, fájdalmat vagy halált látsz, kapaszkodj Istenbe, és kérd ígéretének teljesedését az életedben. Ahogy a könnyek felszáradnak és eltűnnek, úgy tűnik el azok kiváltó oka is. Erre számíthatunk, és ezzel vigasztalódhatunk. Alig várom már azt a napot. És te?

Debra Snyder

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.