2021. március 28., vasárnap
Megelégedést keresve
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelketeknek.” (Máté 11:29)
Az óra kismutatója 10 felé közeledett. A nap utolsó óráiban, amikor már a család többi tagja békésen pihent, én magam is szintén kimerülten, de hálásan burkolóztam be az éjszaka csendjébe. Lassan végignéztem a számlák kötegén, a szennyes ruhahalmon, a szőnyegbe taposott makarónidarabokon, és nem tudtam elképzelni, hogyan éljem túl a következő ugyanilyen, elégtétel nélküli napot. Ahogy a seprés, porszívózás és felmosás hatása sem maradandó, és a reggeli gabonapehely másnap szintén ugyanarra a felületre borul ki, mint ma, ennek a világnak a dolgaira sem számíthatunk, hiszen nem időtállóak, nem vészelik át az élet megpróbáltatásait, melyek gyakran jelentős űrt hagynak maguk után.
Jézus, amikor a szamáriai asszonnyal beszélt, így fogalmazott: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (Jn 4:13–14). Ahogy a szamáriai aszszony felismerte, hogy szüksége van az örök életre, mi is fel kell ismerjük, hogy naponkénti szükségleteink betöltése is csak Krisztustól származhat. A Jézus élete című könyvben így olvassuk: „Az emberek mindenütt kielégítetlenek. Vágyakoznak valamire, ami a lelki szükségleteket elégíti ki. Csak egy valaki képes erre. A világ szükséglete, az összes népek reménysége Krisztus. Az isteni kegyelem, melyet egyedül Ő nyújthat, olyan, mint az élő víz: megtisztít, felfrissít, felüdíti a lelket.” (Ellen G. White: Jézus élete, 187. old.)
Csak a Megváltónkkal való kapcsolatból származhat béke és megelégedés, aki lehajol, és kielégíti minden szükségletünket. Jézus megígérte, hogy megadja nekünk szívünk kéréseit. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:28–30)
Bonnie Hoewing