Jared kisbabapárnája

„Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.” (Lukács 6:38)

„Szia, Patti! – köszöntöttem a barátnőmet a telefonban. – Sírva fakadtam, és ez mind a te hibád!” Elnevettük magunkat. „Éppen most találtam meg Jared babakori párnáját a varrószobám szekrényének alján.” Tudta, miről beszélek.

A történet 1981-ben kezdődött, amikor Patti fia, Jared született. A testvére és az egész család repesett a boldogságtól. Jared babaváró zsúrjára készítettem nekik egy kis takarót és egy párnát, amire ülhet az etetőszékben, az autós ülésben vagy bárhol, de alvásra nem volt alkalmas.

Jared cseperedett, totyogóból kisiskolás, majd egyetemista lett. Csodálatos fiatalemberré nőtt, kitűnő munkahelyet kapott egy számítógépes cégnél, feleségül vett egy kedves, fiatal hölgyet, és boldog élet állt előtte. Szerette a természetet, és elkezdett komolyan kerékpározni. Egy nap épp versenyre edzett, amikor defektet kapott az egyik kereke. Éppen gumit cserélt az út mellett, amikor egy ittas sofőr elütötte, és ő a helyszínen életét vesztette.

Mondanom sem kell, minden ismerőse összetört. Úgy tűnt, hogy az idő megállt a mi kis közösségünkben, ahogy Jared halálhíre elterjedt. Gyászunkban egyre-másra feltettük a kérdést: „Miért?” „Ez nem igazság!” „Miért éppen Jared?”

A temetés nagyon szomorú volt. Jared munkatársai és régi barátai is eljöttek részvétet kívánni a szülőknek és a rokonoknak.

Néhány héttel később Patti egy kis táskát adott át nekem: „Szeretném, ha ezt megtartanád.” A táskában egy kicsi, agyonszeretgetett, agyongyűrt, szétnyúlt, kis párnácska volt, Jared kisbabakori párnája. Megöleltük egymást, és Patti így szólt: „Amikor évekkel ezelőtt ideadtad ezt a kis párnát, azon gondolkodtam, hogy mire is használhatnám. De Jared totyogó kisgyerek korában nagyon megszerette. Mindenhová magával vitte, még a homokozóba is!” Most, harmincakárhány évvel később a birtokomban van egy csodálatos fiatalember értékes emléke, féltve őrzött párnája, amelynek már a látványától is könnybe lábad a szemem.

Ritkán tudjuk, hogy a számunkra szinte lényegtelennek tűnő dolgok hogyan hatnak másokra. Isten látja a cselekedeteinket, és bármennyire csekélynek is tűnnének számunkra, Ő feljegyzi azokat.

Marybeth Gessele