myBible logó myBible
Fiókom

2021. március 24., szerda

Folt nélküli ruha

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Péter 2:9)

„No, jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (Ésaiás 1:18)

Néhány évvel ezelőtt találkoztam egy fiatal keresztény hölggyel. Nagyon lelkes és buzgó volt az Úrért. Mindig jelen volt a gyülekezeti összejöveteleken és az istentiszteleteken. Sajnálatos módon azonban eltávolodott a Biblia tanításától, hercegnőnek képzelte magát, és azt gondolta, hogy megtalálta a királyfit. Nemsokára már ismeretlen környezetben élt, és az ördög nagyon igyekezett kitágítani körülötte ezt a területet.

Hálát adunk az Úrnak a hölgy imádkozó lelkű édesanyjáért és támogató gyülekezetéért, akik nem hagyták el, és pozitív döntéshozatalra bátorították. Úgy tűnt azonban, hogy életében magasabbak lettek a hegyek, viharosabbak a vizek és szárazabbak a sivatagok. És ebben a válságos időben Isten felemelte őt. Áldott legyen az Ő neve, amiért mindenkinek ad második esélyt, hogy elfogadja Őt Urának és Megváltójának. Ma már ez a hölgy újra a tőle telhető leghűségesebben szolgálja az Urat. Egyesek mégis még mindig kegyvesztettként tekintenek rá.

Arra utalok, hogy az emberek szemében nehéz visszaállítani a letűnt „dicsőséget”. Hálás vagyok azért, hogy Isten szemében ez a fiatal hölgy valódi hercegnő, az Ő királyi papságának része. Ruhája már nem bűnfoltos. Ellenkezőleg: hordja Krisztus igazságosságának ruháját, amely fehér, mint a hó. Legközelebb tehát, ha valaki megpróbál hátraszorítani rossz múltbeli döntéseid miatt, ne érezd magad érdemtelennek, haszontalannak vagy értéktelennek. Amikor valaki sárral hajigál meg hátulról, rázd le magadról, és lépj magasabbra, közelebb Jézushoz.

Ne feledd, hogy Isten nem azt gondolja rólad, amit az emberek mondanak.

Drága Uram, segíts ma emlékezni arra, amit te rendíthetetlen szeretetből tettél értünk.

Segíts viselnünk az igazság folt nélküli ruháját annak tudatában, hogy te mennyire értékelsz bennünket.

Rose Coleman

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.