2021. március 22., hétfő
Tanulságok egy repülőn
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál és gondolataim gondolataitoknál!” (Ésaiás 55:8–9)
Nemrég, amikor repülővel utaztam, felfigyeltem rá, mennyire másképp néz ki fentről a világ. Ami a földön ismerős és megszokott, az az égből nézve furcsa, sokszor felismerhetetlen. Amint az alattam elterülő vidéket csodáltam, elgondolkodtam rajta, hogy mekkora változást jelent az új nézőpont. A földön látjuk a forgalmat, emberekkel találkozunk. Egyesek morcosak, mások izgatottak, de az én nézőpontomból, a repülőről minden, ami alattam volt, derűsnek és tisztának látszott. A levegőben is sokkal messzebbre elláttam, mint a földről. Egy nagyobb kép tárult elém, mint a hétköznapokban a földön.
Elgondolkodtam azon, hogy Isten mennyivel másképp látja a dolgokat, mint mi. Én a repülőből nem láthattam a részleteket. De az Úr a nagy, átfogó képet és a hétköznapjainkat kitöltő, apró részleteket is ugyanolyan tisztán látja, mert Ő az Alfa és az Ómega. A világegyetem Teremtőjeként annyival többet tud mindenről, mint mi.
Csoda tehát, hogy ami nekünk annyi stresszt és szorongást okoz, az Őt egyáltalán nem zavarja? Ez nem azt jelenti, hogy a Mindenhatót nem érdekli bármi, ami az életünkben történik ebben a pillanatban, de Ő inkább a nagy képre összpontosít. Ezt mi nem tehetjük meg, mert pillanatnyilag még véges és korlátolt az emberi rálátásunk saját életünkre.
Ez az elmélkedés tudatosította bennem, hogy Isten a mi kősziklánk, és bizalommal támaszkodhatunk rá, amikor kételyek vagy aggodalmak gyötörnek. Pontosan azért, mert neki más a látóköre. A mi beszűkült, homályos nézőpontunkkal ellentétben Ő az egész életünket átlátja.
Egy másik szempontból is különbözik az Úr nézőpontja a miénktől. Nemcsak átlátja a teljes képet, hanem a teljes igazságot is ismeri. Például Ő nem egy idegesítő munkatársat, hanem egy meggyötört lelket lát. Nem egy visszataszító idegent, hanem egy szeretetre vágyó embert lát. Azonnal elkezdtem azért imádkozni, hogy megkaphassam Isten nézőpontját olyanokkal kapcsolatban, akiket a legszívesebben elkerülnék. Az Úr mindenkiben az Ő gyermekét látja, még akkor is, ha én nem. Még nem.
Tudom azonban, hogy Isten megsegít elsajátítani az Ő látását, ha engedem. Neked is segít ebben.
Julie Bocock-Bliss