Ismered a nevem

„Most, ó, Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ésaiás 43:1)

A zsúfolt New York-i utcákon haladtam. Minden irányból özönlöttek az emberek. Bár nagy tömeg vett körül, annyira magányosnak éreztem magam, mintha teljesen egyedül lettem volna azon a helyen.

Fájt a lelkem, és sajgott a jobb karom, mely épp gyógyulófélben volt egy szörnyű esés után. Kétségbeestem, mert mintha összecsaptak volna a fejem felett a hullámok. Abban a pillanatban elhagyatottnak és reményvesztettnek éreztem magam. Nem érdekelt, ki látja, hagytam, hogy a könnyek végigcsorogjanak az arcomon. Sírtam a fájdalomtól és a bizonytalanságtól. Tiltakoztam: „Uram, félek. Hol vagy? Elfelejtettél engem? Magamra hagysz ebben a hatalmas városban? Mutasd meg, hogy nem hagytál el.”

Elismerem, hogy Isten rengeteg győzelmet adott a múltban. Általa valóban kiéltem a nevemet, melynek jelentése: „aki győzedelmeskedik”. Mindezek ellenére folytattam:

„Uram, elfelejtetted, ki vagyok? Miért kell egyedül maradnom ezekben a válságos pillanatokban?” A szívem és elmém tele volt megválaszolatlan kérdésekkel.

Ahogy továbbmentem Istent kérdezgetve, felfigyeltem egy darab papírra, ami felém szállt a szélben. Hirtelen elállt a szél, és a lap egyenesen a lábamhoz esett. Lenéztem, és legnagyobb megdöbbenésemre a papíron nyomtatott betűkkel ez állt: „Eunice”. A nevem. Felkiáltottam: „Ez az én nevem! Így hívnak!” Tulajdonképpen a papír mindkét oldalán ez állt.

Abban a pillanatban felemeltem a tekintetemet az égre, és ott, azon a helyen teljes erőmből áldottam az Úr nevét. A szívem megtelt boldogsággal. Keserű könnyeim azonnal hálakönnyekké változtak. Az én Istenem újra megmutatta, hogy még mindig az övé vagyok. Ő soha nem távolodik el tőlem. Annyira a fájdalmamra és szerencsétlen helyzetemre összpontosítottam, hogy elfeledkeztem Isten gondviseléséről.

Köszönöm, Uram, hogy te mindig kinyilvánítod előttem feltétel nélküli szeretetedet, még akkor is, ha én nem látlak. Akkor is gondoskodsz rólam, amikor nem érezlek. Te mindig kinyújtod a karod a segítségemre. Türelmesen várlak. „Te vagy segítségem, szabadítóm.” (Zsolt 40:18)

Eunice Acosta-Fawcett