2021. március 2., kedd
Remény – a hiányzó láncszem
„Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az Írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” (Róma 15:4)
Néhány évvel ezelőtt egy barátommal együtt bibliatanulmányokat tartottunk egy hölgynek. Észrevettük rajta, hogy gyakran ideges lett a meg nem válaszolt kérdések miatt. Miután végiglátogatott velünk néhány evangelizációs sorozatot, elkérte pár előadó DVD-jét. Egy nap éppen a bibliatanulmányra siettem. Amikor elértem a házához, akkor jutott eszembe, hogy otthon hagytam a DVD-t. Röviden imádkoztam:
„Uram, segíts. Most mit szeretnél, hogy tegyek?”
Bementünk, és néhány percig beszélgettünk, majd beismertem, hogy elfelejtettem a DVD-t. „A Bibliámban azonban van egy kis 16 részes sorozat a hozzá tartozó szövegekkel együtt. Megnézhetnénk az egyiket” – mondtam.
„Melyek azok?” – kérdezte. Megmutattam a listát, és ő kiválasztotta az elsőt, amelyik Isten Igéjéről szólt. Imában kértük a Szentlélek vezetését, és elkezdtük. Számos bibliaszöveget olvastunk el, többek között János 17:17-et: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te Igéd igazság.” Majd 2Péter 1:20–21 következett: „Tudván először azt, hogy az Írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó: hanem a Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.”
Még elolvastunk néhány verset, és eljutottunk Róma 15:4-hez: „Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az Írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” Ekkor a hölgy hirtelen felkiáltott: „Erre van szükségem. Reménységre. Minden reggel két órát szoktam olvasni. Azokkal a könyvekkel kezdek, amiket különböző emberektől kaptam a szorongásom leküzdésére. Két óra olvasás után már túl fáradt vagyok, hogy a Bibliát is elővegyem. Lehet, hogy inkább a Bibliával kellene kezdenem.”
„Milyen csodálatos felismerés!” – gondoltam.
Az Úr tudja, hogy ha vele és az Ő Igéjével kezdjük a napot, akkor megkapjuk az óhajtott reménységet. Isten az Ő Szava által tölt be reménységgel.
Diane Pestes