Végüzenet

„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az Ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (János 4:23–24)

Az elmúlt években a nyolcvanas éveihez közeledő édesanyám egyre gyakrabban emlegette a család tagjainak, hogy ha meglátnak valamit nála, amit szeretnének maguknak, jelezzék neki. „Az én koromban már minden év áldás, és ennek bármelyik pillanatban vége lehet” – mondta kedvesen.

37 éves lányom, Andrea kérte, hogy Lila nagyi válogassa szét azt a hatalmas doboz összegyűjtött levelet, amit évek óta őrizgetett, és tegye külön azokat a leveleket és üdvözlőlapokat, melyeket személyesen ő írt, majd adja ezeket neki.

2009. november 26-án (hálaadás napján az Amerikai Egyesült Államokban), három nappal Lila nagyi születésnapja előtt nekifogtunk ennek a nagy munkának. Órákat töltöttünk el együtt, átnézve a letűnt napok emlékeit, hogy visszaadhassuk Andreának a nagyival folytatott korábbi levelezését. Ez majd áldásul és erőforrásul szolgál neki a jövőben, amikor újra átolvassa, hogyan szabadította meg az Úr a családunkat, és állított minket az Ő szolgálatába.

Az egyik boríték felkeltette a figyelmemet, amikor megláttam rajta az én Moore nagymamám kézírását. A 30 centes LOVE (szeretet, szerelem) feliratú, angyalos bélyeget 1996. február 22-én tették rá az oregoni Portlandben. Késztetést éreztem, hogy elolvassam a levelet, amit az ő anyja írt édesanyámnak. Örülök, hogy megtettem. Hálaadás napjára küldte, és almákkal díszítette a lap szélét. Elmosolyodtam (lásd: Zak 2:8). A levél vége felé Moore nagyi ezt írta: „Debbie (vagyis én) gyakran küld nekem bátorító leveleket. Ő valóban jó ember, és megpróbálja meggyőzni az embereket a jóról. Mindezek ellenére szavai sokszor süket fülekre találnak, pedig próbálkozik... Szeretlek, az Úr áldjon meg: anya.” Moore nagymama két hónappal ezen végüzenet írása után hunyt el. 87 éves volt, és Andrea esküvője előtt egy héttel távozott az élők sorából.

Nemsokára nagymamám is felkiált majd: „Halleluja! Áldott legyen az Úr neve!”, amikor meghallja a mi üzeneteinket. Megérti majd, hogy az évek során én valóban megpróbáltam másokat a jóra bátorítani. A bizonyságtevés eredményeként pedig nagyon sok barátot szereztem Isten családjában.

Deborah Sanders