myBible logó myBible
Fiókom

2021. február 20., szombat

Még mindig Isten kezében

„Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11)

„A bal szemében retinaleválást állapítottunk meg. Azonnal műteni kell, hogy megmenthessük a látását. Még ma délután megoldhatjuk helyi érzéstelenítéssel.”

Földbe gyökerezett a lábam. „Nyílt szemműtét helyi érzéstelenítéssel!” Az egyik barátom már átesett ezen néhány évvel ezelőtt, és ez volt a legrosszabb fajta műtét, amit el tudtam képzelni. Tudom, hogy számos, ennél sokkal súlyosabb műtét is van, de olyankor a páciensek általában mély altatásban vannak. Számomra egy egész órás műtét nyitott szemmel, csupán helyi érzéstelenítéssel egyszerűen horrorfilmbe illőnek tűnt.

„Nem lehetséges általános érzéstelenítéssel?” – néztem reménykedve a sebészre.

„Attól tartok, hogy nem. Nem szeretjük ezt a műtétet altatásban végezni, és amúgy is már minden altatóorvosunk foglalt abban az időpontban” – válaszolta.

Ez a kedvenc bibliaszövegem: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46:11) Többször beutaztam már Európát, tanítottam, és képzéseket tartottam a Családi Osztály keretén belül az egészséges kapcsolatokról, és ez a szöveg sok esetben nagy segítséget jelentett számomra, megnyugtatta a szívem stresszes és előre nem látható helyzetekben. Itt volt az ideje, hogy a gyakorlatba ültessem saját életem egyik legijesztőbb pillanatában. Egy egész órán át mozdulatlanul kell maradnom, miközben a szemsebész óvatosan javítja a szemem, és „visszaragasztja” a helyére a retinámat, majd gázzal tölti meg a szememet, hogy az megtartsa a retinát, ameddig meggyógyul.

Miközben betoltak a műtőbe, egy kedves, mosolygós nővér mutatkozott be nekem:

„Csak azért vagyok itt, hogy fogjam a kezét, ha szeretné” – szólalt meg. Természetesen akartam.

Leült mellém, és fogta a kezem, miközben a sebész és az orvosi csapat többi tagja munkához látott. Magamban folyton ismételgettem: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Nyugodt maradtam. A nővér fogta a kezemet, és elképzeltem, hogy Isten kezét szorítom. Ott volt mellettem a nővér kedvessége által, és legnagyobb félelmemben végig fogta a kezem. Nekem csak csendben kellett maradnom, a többi az Ő dolga volt. Nem csak fogta a kezem, de mégis teljes egészében az Ő kezében voltam. Kiemelt a félelmemből, és arra az elképesztő eljárásra terelte a figyelmemet, mellyel a szememen dolgoztak. Isten nagyon közel állt hozzám. Gondot viselt rólam. Érdekelte a sorsom. Keze vigasztalt és gyógyított.

Bármivel kell is ma szembenézned, maradj néhány pillanatig csendben Isten jelenlétében, és tudatosítsd magadban, hogy folyamatosan az Ő szerető karjában vagy.

Karen Holford

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.