myBible logó myBible
Fiókom

2021. február 16., kedd

A gyermekért

„Vajha az én uram szemben lenne azzal a prófétával, aki Szamáriában van, kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából.” (2Királyok 5:3)

Szerettél volna valaha is valamelyik bibliai történet csendes megfigyelője lenni?

Amikor az arám hódítók betörtek egy kis faluba, először megölték a férfiakat. Csak a fiatal, szűz lányokat hagyták életben, egymás között elosztották őket, és elhurcolták saját országukba. Naámán a pogány király hadvezére, hadseregének parancsnoka volt, és… leprás. Az ő feleségének adták az egyik ilyen fiatal rableányt. A kislány hamar belopta magát az asszony szívébe. Mivel Naámán leprás volt, nem lakhatott a feleségével, és a nőnek nagyon hiányozhatott a férje.

Egy nap a kislány felismerte, hogy Naámán felesége depressziós, és szokatlan megjegyzéssel állt elő. Ezt mondta: „Miért nem megy el az én uram a szamáriai prófétához? Elizeus próféta meg tudná gyógyítani Naámán uramat a leprából.” A helyzet, amiben volt, nem tudta megrendíteni ennek a kislánynak a hitét. Az asszony a kapuhoz hívatta tehát a férjét, és elmondta neki a lányka javaslatát.

Naámán a gyógyulásban reménykedve elment Ben Hadád királyhoz, és engedélyt kért meglátogatni a Szamáriában tartózkodó Elizeus prófétát. A király drága ajándékokat küldött a prófétának, majd útjára bocsátotta Naámánt és szolgáit. Így érkezett a hadvezér egész kíséretével Jórám palotájához, Izrael királyához, aki nagyon megrémült a küldöttség láttán. Biztos volt benne, hogy Naámán háborút akar kezdeményezni. Elizeus meghallotta, mennyire aggódik a király, és üzent neki, hogy küldje hozzá Naámánt. A férfi dühös volt, amiért Elizeus még a házából sem lépett ki az ő üdvözlésére. Ehelyett arra utasította Naámánt, hogy mártózzon meg hétszer a Jordán folyó vizében. Naámán tisztjei csak nehezen tudták meggyőzni urukat, hogy fogadja meg a próféta tanácsát, és fürödjön meg a sáros folyóban. Végül megtette, amit a próféta kért tőle, és hétszer belement a vízbe. Hetedszerre engedelmességének köszönhetően egészséges, megtisztult bőrrel lépett ki a partra. Határtalan örömében visszaküldte embereit Elizeus házához, és könyörgött, hogy fogadja el a neki szánt ajándékokat, de Elizeus semmit nem fogadott el. A gyógyulás Isten ingyenes ajándéka volt.

Mennyire szerettem volna látni annak a kislánynak az arcát, amikor Naámán hazatért!

Patricia Cove

 

 

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.