Mennyei közbelépés

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak.” (Róma 8:28)

Egyedül dolgozom egy kicsi, de annál zsúfoltabb kórház konyháján, ami meglehetősen sok szervezést igényel. Az egyik nap a papírmunkát végeztem, miközben a vacsora már főtt a tűzhelyen. Már éppen kezdett kifutni a borsó a fazékból, így futva igyekeztem a gázhoz, de túl későn értem oda, és már mindenfelé csorgott ki az étel leve. Gyorsan a tűzhely szélére húztam az edényt, és sietősen kezdtem eltakarítani a romokat. Ám egy óvatlan mozdulattal meglöktem az ételes lábast, ami zuhanni kezdett.

Erre utánakaptam, de nem sikerült megragadnom, és minden a lábamra és a földre borult.

Pontosan emlékszem, hogy közben így tűnődtem magamban: „Ez miért nem forró? Forrónak kellene lennie...” Azonban nem volt időm tovább elmélkedni, mert csak fél órám maradt a felfordulás eltakarítására, egy újabb adag borsó megfőzésére és az étel kiosztására az arra várakozó betegeknek.

Miután elvégeztem a vacsora felszolgálását, visszatértem a konyhába, és most már volt időm komolyabban elgondolkodni a történteken. A kiömlött borsó forrásban levő vízben volt. Ez a tűzforró víz és a benne fővő borsószemek komoly égési sérüléseket okozhattak volna. Mégis semmi bántódásom nem esett. A fővő vizet még csak nem is éreztem forrónak a bőrömön. Isten megvédett, pedig nekem még arra se volt időm, hogy kérjem tőle. Örömömben ugrálva kellene dicsőítenem ezért az Urat, és meg is tettem.

Majd gondolkodni kezdtem: „Miért pont én? Én túléltem volna egy égési sérülést. Mi a helyzet a családdal, akikért imádkozom? Nekik nagy csodákra van szükségük az életükben.” Ezen felmérgelődtem. Jobban szerettem volna, ha Isten nekik segít. Hogyan választja ki Ő, mikor lépjen közbe? Egyeseket jobban szeret másoknál? Ezek a kérdések kínoztak.

Majd Máriára, Krisztus anyjára gondoltam. Biztos vagyok benne, hogy imádkozott Istenhez fia megmentéséért, de Ő ennek ellenére meghalt a kereszten. Ő is az enyémhez hasonló nehéz kérdésekkel küzdhetett. Később felismerte, hogy a dolgok miért pont úgy történtek. Hálásak vagyunk az Úrnak mindezért.

Hiszem, hogy ha hűségesek vagyunk, egy nap mi is megértjük, amit most még nem tudunk, és biztos, hogy meg leszünk elégedve az eredménnyel. Addig is a mennyei közbelépés alkalmai szolgáljanak emlékeztetőül számunkra, hogy Ő gondot visel rólunk. A menny figyel bennünket, és ismeri minden aggodalmunkat. Tudom, hogy Istennek van egy terve, és bízom benne, hogy tudja, mi a legjobb számomra.

Köszönöm, Jézus, az alkalmakat, amikor közbelépsz, és azt is, amikor nem! 

Julie Holland