Ölben

„Aztán ölébe vette azokat, és kezét rájuk vetvén megáldotta őket.” (Márk 10:16)

Néhány évvel ezelőtt egy barátom elmesélte nekem, hogy amikor Istennel beszélget, elképzeli, hogy az ölében ül, és az Úr úgy tanítja, mint egy gyermeket, mindarra, amit megismerni és megérteni kívánt. Tetszett a kép, és időnként én is elkezdtem elképzelni, hogy felkapaszkodom Jézus ölébe a reggeli áhítat idején. Szerettem beszélgetni vele.

De nemrég egy egészen új fogalommal ismerkedtem meg egy női missziós összejövetelen. Az egyik imaalkalommal a beszélő Márk 10-re utalt, amikor Krisztus magához hívta a kisgyerekeket. Márk 10:16-ot idézte: „Aztán ölébe vette azokat, és kezét rájuk vetvén megáldotta őket.” Azonnal mintha minden megvilágosodott volna előttem. Fogalmam sincs, miről volt szó a következő percekben, mert közben lázasan gondolkoztam. Ez egy egészen más kép volt, mint amit eddig magam elé vetítettem. Most nem én másztam föl Jézus ölébe. Nem én tettem meg ezt az erőfeszítést.

Azonnal hét hónapos kisunokámra, Makaylára gondoltam. Lelki szemeim előtt lepergett, mit szeretek a legjobban a vele töltött időben. Kitárom felé a kezem, jelezve, hogy kész vagyok ölbe venni. Ekkor ő is kinyújtja felém a karját, jelezve, hogy szeretne ölbe jönni. Ilyenkor azonnal felveszem, és ő kényelmesen elhelyezkedik az ölemben. Ez a nagymamaság egyik legnagyobb öröme.

Makayla még túl kicsi ahhoz, hogy ő kezdeményezze a folyamatot. Még nem tudja kérni, hogy felvegyem, ezt szavak nélkül sem tudja kifejezni. Még amikor nagyobb lesz, akkor is a folyamat befogadó felén fog állni. Lehet ő a kezdeményező, de mégis ő marad az, aki ölbe kerül. Ő nem tud engem ölbe venni, mindig nekem kell őt felvennem.

Ahogy a kisunokámmal való kapcsolatról gondolkodtam, kezdtem megérteni, hogy ez Jézussal is ugyanígy működik. A Megváltó az, aki ölbe vesz engem. Kitárja felém a karját, és én kinyújtom felé a kezem. Akkor Ő felemel, a karjára vesz, és az ölébe ültet. Ez az egyik legnagyobb boldogsága, hogy ölbe vehet téged és engem, és minden reggel elbeszélgethetünk. Nem számít, mennyire öregszem meg, én soha nem leszek képes ölbe venni Őt. Lehetek én a kezdeményező, de mindig Ő lesz az, aki felemel. Áldott legyen az Úr neve! Nem az enyém az erőfeszítés.

Kathy Pepper