2021. február 8., hétfő
Istenfélő gyerekek nevelése
„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme; jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja; annak dicsérete megmarad mindvégig.” (Zsoltárok 111:10)
Négygyerekes anyaként hiszem, hogy nem létezik Isten Igéjénél jobb gyermeknevelési útmutató. Ebben az Örökkévaló azt kéri tőlünk, hogy neveljük őket „az Úr tanítása és intése szerint” (Ef 6:4). De pontosan hogyan is történjen ez? A Biblia minden választ megad rá.
Elsősorban ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink Jézus jellemét tükrözzék, akkor mi, szülők mutassuk be nekik az Ő jellemének legfontosabb tulajdonságát, a szeretetet. A szülőknek és a tanítóknak mindenkivel szemben gyakorolniuk kell az Ő szeretetét kedves tettekkel, a figyelmesség megnyilvánulásaival, előzékeny udvariassággal.
Ha szeretnénk, hogy gyermekeink megismerjék Istent, naponta időt kell töltenünk vele. A szülők naponta az Úrhoz vezethetik gyermekeiket, tanítva őket az Ő Igéjére. 5Mózes 6:6–7-ben így olvassuk: „Ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.” Isten azt is megígérte, hogy ha az Ő útjára tanítjuk gyermekünket, „még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Péld 22:6).
A szülőknek is tükrözniük kell az Úr jellemének tulajdonságait a saját életükben. Törvényszerűség, hogy a gyermekeket nagymértékben befolyásolja a szülői példa. A mai gyerekek engedetlenségének egyik oka, hogy a szülők is valamilyen formában megtagadták az Istennek való engedelmességet. Amilyen a szülő, olyan a gyermek. A szülők, akik Jézust szeretnék bemutatni gyermekeiknek, meghívják Istent az otthonukba, és az Ő Igéjéből kérnek tanácsot, vezetést és irányítást. Szavakkal és példamutatással tanítják meg őket a Mindenható és Igéje tiszteletére.
Ahol a gyerekeket az Istennel való személyes kapcsolat fenntartására nevelik, nagyon fontos a naponkénti családi áhítat. Ez a család minden tagja számára legyen élvezhető és hasznos, hogy együtt imádkozzanak, és dicsőítsék az Urat. A gyermekeknek tudniuk kell, hogy Jézus, aki szereti őket, otthon is velük szeretne lenni.
Vijay Moses