A kishúgom

„Ímhol vagyok én és a fiak, kiket adott nékem az Úr jelekül és csodákul Izraelben: a Sion hegyén lakozó seregeknek Urától vagyunk mi!” (Ésaiás 8:18)

Mivel én vagyok a legidősebb gyerek a családban, abban a kiváltságban volt részem, hogy láthattam világra jönni testvéreimet. Elsőként Marlene húgom ér kezett három évvel utánam. Azután következett öcsém, Mario, aki öt évvel fiatalabb tőlem. Végül pedig a kis Marilei, aki tíz évvel utánam született.

Édesanyámnak, aki két unokatestvérünket is magához vette, miután húga rákban meghalt, nem voltak könnyű évei. Rengeteget dolgozott naponta. Bár még magam is gyerek voltam, voltak feladataim és kötelességeim, mint például lefektetni vagy sétáltatni a kistestvéremet. Szerettem azt a szőke, kék szemű, kis „élő babát”, aki még egy Baby Johnson szépségversenyt is megnyert. Ahogy telt az idő, az én kishúgom is megnőtt, megerősödött, és amatőr atléta lett belőle. Tíz kilométert futott naponta. Tanárnő lett, egy igazi példakép a fiatalabb nemzedék számára. Diákjai maradéktalanul szerették és tisztelték. Kistestvérem isteni ajándék volt.

Egy nap Marileit, aki már kétgyermekes édesanya, ALS-szel, vagyis amiotrófiás laterálszklerózissal diagnosztizálták. Ez a központi idegrendszer mozgató izmainak pusztulásával járó, komoly betegség. Az egész világunk összeomlott. Valóban igaz, hogy ez a kór nem gyógyítható? Nincs semmiféle gyógymód rá? Semmilyen lehetőség? Nincs jövő? Semmi esély, hogy a testvérem láthassa felnőni a fiát és lányát, ott lehessen a ballagásukon vagy az esküvőjükön?

Kimondhatatlan érzések kerítettek hatalmukba. „Istenem, hol vagy? Mennyei Atyám, te valóban gondoskodsz az én testvéremről? Miért engedted meg, hogy ennyire szenvedjen? Nem tud futni, sem járni, sőt, önerőből meg sem tud mozdulni. Nem tud leülni, felállni, írni. Hirtelen már semmit nem tud tenni.”

Akkor az Úr szólt hozzám a női áhítatos könyvek által. Az a sok értékes gondolat, olyan nőktől, akik hozzám hasonlóan kétségbeestek, reménnyel töltött el. Lassan sikerült Isten lábához tennem súlyos terhemet, és elhatároztam, hogy türelmesen megvárom, mit tartogat az én testvérem számára. Újra elolvastam az ígéretet, mely szerint Ő még a születésünk előtt ismerte őt, és az élet könyvében ott van élete minden napja (lásd: Zsolt 139:13–17). Végül megnyugodott a szívem.

Imádkoztok velem a kishúgomért?

Drága Jézus, kérünk, jöjj hamar, és vess véget a szenvedésnek. Mi veled szeretnénk lenni abban a tökéletes világban, amelyet te készítettél a számunkra. Ámen.

Marli Elizete Ritter-Hein