Ideje cipőt húzni!

„Felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével…” (Efézus 6:15)

Az ajtónak dőlve sóhajtottam, miközben izgő-mozgó, kis háromévesem már nyolcadszorra hiúsította meg a kísérletemet, hogy felhúzzam a cipőt a lábára. Szünetet tartottam, és elképzeltem, milyen lenne egyszer időben beülni az autóba, amikor kimondom az „ideje indulni” mondatot. Közben ránéztem kisebbik fiamra, megbizonyosodva róla, hogy nem húzza le a cipőjét, ameddig ránk vár. A hároméves felé fordulva újra, szerintem logikusabban kezdtem magyarázni: „Drágám, egész délelőtt a parkba szerettél volna menni. Tudod, mennyire nem tetszik, amikor minden öszszeszurkálja a lábadat, mert mezítláb szaladgálsz.” Végre úgy tűnt, hogy beleegyezik a cipőhúzásba, és elindulhatunk délelőtti kalandunkra.

A parkban, miközben fiaim boldogan szaladgáltak a leszórt fatörmeléken, elkezdtem feldolgozni a korábban történteket. Miért kell mindig harcolnom velük? Miért nem fogja fel az én háromévesem, hogy milyen szabadon futkározhat, ha felveszi a cipőjét? Nagyon szeret a szabadban lenni, mégis sokszor annyira lemaradunk a készülődéssel, hogy elszalasztjuk a csodálatos napsugarakat. Időben el kell készülnünk, hogy élvezhessük a jó időt.

Elmélázva forgattam az ujjaim közt a juharleveleket, szerettem nézni pörgő mozgásukat. A kellemes szellő elfújta csalódottságom, és mélyrehatóbb gondolkodásra késztetett. Vajon sokszor én is úgy viselkedek Istennel, mint hároméves kisfiam velem? Mennyi kalandra akart elvinni engem az Úr, és én vonakodtam elkészülni, vagy egyszerűen visszautasítottam Őt, és nem akartam kilépni a házból. Szeretek Istennel dolgozni. Imádkozom, hogy tanítson meg úgy szeretni másokat, ahogy Ő szeret minket. De vajon készen vagyok, ahogy Ő kéri?

Mialatt többet gondolkodom, egyre mélyebbre ások ebben a kérdésben. A büntetéstől vagy a kudarctól való félelem valóságosan „összeszurkálja” gyenge hitemet. Isten azt szeretné, ha a szívem örülhetne annak a békességnek és szabadságnak, amit az Ő szeretete Jézus élete és halála által szerzett nekem. Ha elfogadom a menny feltétel nélküli gondoskodását, örömmel futhatok neki az életnek.

Az Úr előkészíti az Ő egyházát a végső futamra. Szeretnék békességben, türelemmel, kitartással felkészülni rá. Nem akarom szem elől téveszteni Krisztus igazságát, ameddig várom, hogy mások is elkészüljenek. A mi kalandunk még előttünk áll. Ideje cipőt húzni.

Jessica Earl