2021. január 24., vasárnap
Egy zseblámpa
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen Krisztus Jézusban.” (Filippi 4:19)
2016. január 23., szombat. Ez a dátum sokáig élni fog az emlékezetünkben. A Winter Storm Jonas néven emlegetett hóvihar az 5. legerősebb vihar, és New Yorkhoz közeledett. A végzetes hétvégét megelőző napokban egyre több figyelmeztetés hangzott el a közelgő viharral kapcsolatban. Mindenki félt és aggódott. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, és volt, aki szinte gyermeki izgatottsággal várta a nem mindennapi jelenséget.
A vihar előtt két nappal lelkész férjemmel, Miltonnal együtt elindultunk egy kétórányi távolságra lakó barátunkhoz. Ott beszélgettünk, majd mikor indulni készültünk, még ragaszkodott hozzá, hogy előtte együnk valamit. Evés közben figyeltük a kinti időjárást, és hallgattuk a gyakran ismétlődő előrejelzéseket.
Az első hópelyhek egészen fellelkesítették Miltont, de óvatosan felhívtuk a figyelmét rá, hogy ez nem az „igazi” hó. Ő mégis annak vélte, és mivel nem akart hóesésben vezetni, imádkoztunk a barátunkkal, és sietve hazafelé indultunk.
Az autóban nekiálltam összeírni, hogy mire lehet szükségünk, ha netán „behavazódunk”. Otthon volt elegendő élelmiszerünk, vizünk azonban nem. Egy elemlámpára is szükségünk lehetett, de fogalmam sem volt, melyik dobozban, ládában vagy bőröndben találunk egyet. „Ne aggódj. Isten majd szerez nekünk egyet” – nyugtatott meg Milton. Tovább írtam a listát, azt is átgondoltam, mi kerüljön egy esetleges utazócsomagba, ha netán ki kellene költöznünk.
Egyszer csak csörgött a telefon. Az egyik kedves nőtestvér a gyülekezetből aggódó hangon kérdezte: „Lelkész testvér, merre vagy?” Másfél óra távolságra jártunk az otthonunktól. „Be tudnál nézni hozzám hazafelé menet? Valami fontosat szeretnék átadni neked.” Amikor megérkeztünk, sietősen fogadott: „Nem akarlak fenntartani titeket, csak átadom ezt a kis csomag ennivalót.”
Ezzel az utolsó percben érkező túlélőcsomaggal felszerelve mentünk haza. A csomagot kibontva különböző élelmiszerek és egyéb szükséges dolgok mellett egy elemlámpát és elemeket is találtunk. Elképedtem tőle. Isten számtalan úton lát el bennünket. Valóban, „mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam [őket]” (Ésa 65:24). Az Úr egy egyszerű zseblámpát használt fel arra, hogy emlékeztessen minket: Ő a kis dolgokban is gondoskodik a kényelmünkről és a jólétünkről.
Gloria Barnes-Gregory