A tökéletesség keresése

„Maradjatok énbennem, és én is tibennetek.” (János 15:4)

A növekedés fájdalommal jár. Ahelyett, hogy valaki a keresztény élet próbái miatt panaszkodott volna, a következő imát tanulta meg: „Uram, köszönöm neked az életemben megengedett próbákat. Te nem gyújtogató, hanem finomító vagy.”

A történet egy emberről szól, aki hazavitt egy királylepkebábot, hogy megfigyelhesse az állat fejlődését, a pillangó kikelését. Amikor elérkezett a pillanat, és a lepke kínlódva próbált kibújni a bábon keletkezett kis résen, az ember megsajnálta az aprócska teremtményt, és ollója hegyével megnagyobbította neki a rést. A lepke sokkal könnyebben kibújt, de a szárnyai összegyűrődtek és kiszáradtak. Nem sikerült megtanulnia repülni, és kis idő múlva elpusztult. A szűk résen való átbújás is Isten csodálatosan kidolgozott tervének a része. Ily módon a pillangó testéből folyadék préselődik át a szárnyaiba, mely elengedhetetlenül szükséges a repüléshez. Az emberi beavatkozás miatt ez nem történt meg.

A Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében a keresztény életről olvashatunk, ami fegyelmezett erőfeszítést jelent sok javítgatással, edzéssel és igazítással. Nekünk fejlődnünk és növekednünk kell az igazságban. Ez nem valósulhat meg az önmagunkra és a bűneinkre ható mennyei nyomás nélkül. Időnként pontosan harcra, küzdelemre van szükségünk ahhoz, hogy kitárhassuk lelki szárnyainkat. És nincsenek kibúvók. Nem. Meg kell szenvednünk a tökéletességért. A hívők életében meg kell szűnnie a régi szokásoknak, vágyaknak és gondolkodásmódnak, hogy lelkileg fejlődésnek indulva helyet engedjenek Jézusnak.

Egy kislány egyszer az egyik tanárától hallotta az emmauszi úton haladó tanítványok történetét, akik panaszkodtak és keseregtek a Megváltó halála miatt. Ekkor egy idegen csatlakozott hozzájuk. Csak később ismerték fel, hogy az idegen maga Jézus volt. A történet következtetéseképpen a kislány lelkesen felkiáltott: „Krisztus minden nap velem jár!”

„És mit teszel, amikor vele jársz?” – kérdezte tőle a tanára.

„Egyszerűen arrébb megyek, és helyet csinálok neki magam mellett!” – válaszolt a kislány.

Az az én imám, hogy mindannyian „csináljunk helyet” az Úrnak magunk mellett, aki felruház bennünket minden szükségessel, miközben küzdünk, hogy tökéletesen járjunk az Ő útján.

Jacqueline Hope HoShing-Clarke