Célállomásom a menny

„Mondta néki: Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.” (János 1:52)

Gyerekkoromban szeretett nagyszüleim vigyáztak rám napközben, ameddig a szüleim dolgoztak. Egyik évben, amikor a nagymamám éppen csomagolt, hogy elutazzon az egyház éves konferenciájára, a legnagyobb meglepetésemre nem vitt magával engem. Nagyon szomorú voltam, hogy maradnom kellett.

Később, felnőtt koromban mindig korán reggel indultam dolgozni, hogy a napi feladataim elkezdése előtt jusson pár percem a személyes kikapcsolódásra. Egy forgalmas New York-i útkereszteződésen kellett átmennem, hogy elérjem a buszt. Sokszor úgy tűnt, a közlekedési lámpa soha nem fog zöldre váltani. Amikor végre átváltott, általában ketten vagy hárman már velem együtt várakoztak. Gyorsan átszaladtunk az úttesten annak reményében, hogy még felszállhatunk a buszra, de általában nem jártunk sikerrel. Sokszor pont akkor értünk oda, amikor a busz becsukta az ajtóit, ilyenkor meg is kopogtattuk az ajtót, hátha a buszsofőrnek megesik rajtunk a szíve, és enged felszállni. Ezt egyesek megtették, mások nem. Ebben az esetben további 15 percig kellett várakoznunk a következő busz érkezéséig.

A metrón is számos hasonló tapasztalatban volt részem. Miután elment előttem a busz, vártam 15 percet a következőre, és elértem a metróállomásig. A Hillside Avenue megállóban mentem le a metróhoz, és tudtam, hogy csúcsforgalomban semmi szín alatt nem találok ülőhelyet. A Hillside Avenue és a Sutphin Boulevard közötti szakaszt jó esetben 20–40 perc alatt tettük meg.

Így értem el a D-vonathoz, amely általában kitárt ajtókkal várakozott az állomáson. Az E-vonattól a D-vonatig vezető út a peronon a Seventh Avenue-nál általában csak pár méter volt. Mégis a D-vonat ajtói pontosan akkor kezdtek el záródni, amikor az E-vonat ajtói nyíltak. Milyen kellemetlen érzés. Újra lemaradtam.

Jézus nemsokára visszatér. Nem busszal vagy vonattal, hanem az Ő mennyei közreműködésével fogunk hozzá utazni. Ha ébren leszek, remélem, hogy átalakulok. Ha viszont addigra elalszom, akkor azért imádkozom, hogy felébredjek, feltámadjak, felnézzek az Ő dicsőségére, és találkozzak vele a levegőben (1Thessz 4:16–17). A célállomásom a menny. Te és én Jézus vére árán váltattunk meg. Imádkozom, hogy Isten kegyelméből ne maradjunk le. Halleluja!

Cora A. Walker