myBible logó myBible
Fiókom

2021. január 9., szombat

Isten válasza

„Te vagy oltalmam, te mentesz meg a veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!” (Zsoltárok 32:7)

Krisztus példáját követve éveken át gondoskodtam családokról és barátokról. Egy nap azonban rám telepedett a mindennapok valósága. A Jézus iránti első szeretetem kezdett halványulni. Mi történhetett? Annyira elfoglalt a naponkénti számos feladat, hogy nem maradt időm vele beszélgetni. Nagyon elfáradtam, egyre több pihenésre és alvásra volt szükségem. Nem tudtam összpontosítani és odafigyelni az Úr Igéjére és a szombat Isten akarata szerinti megtartására. Mivel nem töltöttem elegendő időt a Mindenhatóval, egyre nehezebben tudtam megbocsátani és elfelejteni a sérelmeket. Elkezdtem panaszkodni, amiért a többiek nem végezték el „a részüket”. Stresszes voltam, és nyugtalan magatartásom miatt nem tudtam másoknak bizonyságot tenni Isten csodálatos kegyelméről. Nem voltam olyan szeretetteljes, ahogy Jézus elvárta volna, és nem voltam olyan együttérző másokkal, mint ahogy Ő bemutatta. Rádöbbentem, hogy Istenre kell bízzam a helyzetet, és tovább kell lépnem.

Nagyon elkeseredtem, és így kiáltottam hozzá: „Kérlek, ments meg. Sürgősen szükségem van a segítségedre. Gyere be hozzám, vedd át az életem irányítását, és tervezd újra. Megadom magam. Tegyél, ahogy jónak látod, mert én tehetetlen vagyok. Ha az a te akaratod az életemben, hogy valamilyen formában bepótoljam az elvesztegetett időt, hogy hálás legyek neked a kegyelmedért, együttérzésedért és az irántam tanúsított türelmedért, én megteszem.”

Könnyes szemmel imádkoztam, amikor egy gyöngéd, csendes hangot hallottam:

„Olvasd el Zsoltárok 32:7-et. Én még mindig nagyon szeretlek, és gondoskodom rólad.” Miután elolvastam, és imádkoztam az ígéret teljesedéséért az életemben, hálát adtam Istennek, és dicsőítettem az Ő nevét. Úgy tűnt, mintha először láttam volna ezt a szöveget a Szentírásban. Amikor háromórás gondolkodás után a kezembe vettem a Bibliámat, Isten biztosított róla, hogy értékes vagyok neki, és mindig gondot visel sebzett gyermekéről.

Azóta vágyom a bűnbánatra, egy megszentelt, engedelmes életre és elkötelezettségre, hogy Jézus befedhessen az igazságával. Istené legyen a dicsőség! Ő adott nekem győzelmet, és vont vissza szerető kegyelmébe. Imádkozom, hogy majd, ha magához szólít, hűségesnek bizonyuljak. Azért is imádkozom, hogy az élet útján haladó, az enyémhez hasonló helyzetben levő utastársaim is felismerjék, hogy Krisztus szereti őket, és mindig kész segíteni nekik.

Veronica Charles

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.