2021. január 7., csütörtök
Tanuljunk a napraforgóktól
„Ismét szólt azért hozzájuk Jézus mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (János 8:12)
„Nézd csak – figyelmeztetett a gondozóm. – Nyílnak a napraforgók.” Kerekes székemmel kigurultam a kertbe, hogy saját szememmel is meggyőződjek róla. Néhány cukkinitő előtt csodálatos napraforgóvirágok emelték fel a fejüket erőforrásuk, a nap felé. Többségük valóban a nap felé fordult, de a sor két utolsó virága nagyon összezavarodottnak tűnt: a nap helyett egymás felé néztek. Ahogy teltek-múltak a napok, és fokozódott a szárazság, valami ennél is figyelemre méltóbbat vettem észre. Az a két utolsó virág a saját, egyedi szögéből kapta a napfényt, mert a cukkinik előretolták, kiszorították őket a sorból. Két nappal később felfigyeltem további négy hatalmas, kopasz napraforgóvirágra, melyek rendkívül magasra nőttek.
Ahogy egyre nagyobb teret hódított a szárazság, és a hideg idő is megadta magát, láttam, hogy néhány virág elhervadt, míg mások annál jobban virágba borultak. Imádkoztam, hogy megértsem a leckét, amelyről tudtam, hogy ott rejlik ebben a tapasztalatban. Szükségem volt egy mélyebb, lényegibb tapasztalatra Krisztussal, így kutatni kezdtem utolsó előtti irányadómat, a Bibliát, hogy megtudjam, pontosan hogyan alakítsam ki ezt a mély barátságot. Az ihletett írók számos gondolata irányult a fény metaforájára. Pál a fény metaforájával mutatja be, kik vagyunk, és hol állunk: „Mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.” (Ef 5:8)
Ellen White is ezt a gondolatot tükrözte vissza szavaiban: „Ahogy a virágok a nap felé fordulnak, hogy mindent megvilágító sugarai szépségüket és arányosságukat tökéletesítsék, hasonlóképpen kell nekünk is az igazság Napja felé fordulni, hogy ránk ragyogjon a mennyei fény, és jellemünk hasonlóbbá legyen Krisztushoz.” (Jézushoz vezető út, 68. old.)
Azok a napraforgók négy csodálatos tanulságot rejtettek. Először is összpontosítsunk a világosságra. Az Ő megváltó ereje a mi személyes erőforrásunk. Másodsorban járjunk a világosság gyermekeiként, és szívjuk magunkba áldásait. Harmadszor támaszkodjunk egy érett hívőre, hogy eltaszítson azoktól az elemektől, amik akadályoznák növekedésünk folyamatát. Végül pedig keressük az áldásokat, kialakítva egy Krisztushoz hasonló, ragyogó jellemet. Mennyei Világosság és Teremtő, te vagy az én erőm Forrása.
Glenda-Mae Greene