2020. december 24., csütörtök
Ne félj!
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” – Ésa 43:1
Szeretem ezt a bibliaszöveget. Isten ismeri mindennapos félelmeinket, mégis bátorít, hogy ne féljünk. Ugyanezeket a szavakat mondta az angyal Máriának, a Jézus anyjának is (LK 1:30), és Isten azóta is ugyanezt mondja minden nőnek.
Nem azt állítja, hogy nincsenek veszélyek, mert vannak. Időnként legnagyobb félelmeink válnak valóra. Ennek ellenére bizonyítékunk van arra, hogy egyedül Isten számít. Hogy ki Ő, mit mond és hol van: mindig mellettünk!
Éppen csomagolok, hogy Bulgáriába utazzak, és megpróbálom elmémben leellenőrizni az utazással kapcsolatos részleteket: tervezés, ima, szükséges erőnlét, bátorság, mert manapság nagyon kiszámíthatatlanok az utazások. Ezeken gondolkodva eszembe jut egy bibliaszöveg: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ésa 41:10)
A bátorság átveszi félelmeim helyét, mert Isten eszembe juttatja, hogy legyek elégedett, mert Ő gondoskodik rólam. A megelégedés nem azt jelenti, hogy megkapunk mindent, amit szeretnénk, hanem azt, hogy boldogok vagyunk azzal, amivel már rendelkezünk.
Jézus az egyedüli, Aki kielégítheti legnagyobb szükségleteinket, Aki elveszi félelmünket, ha csakis Tőle függünk. Isten velünk van, és megerősít utazásaink során. Ugyanakkor azt is megígérte, hogy „nem hagy el, sem el nem távozik tőlünk.” (Zsid 13:5) Ha megígérte, akkor élhetek ezzel az fogadalommal. Miután tizennégy napra becsomagoltam, és bezártam a bőröndöm, újra végiggondoltam, hogy Ő velem van és védelmez engem.
Nem tudom, mit kell megtenned ma vagy a jövő héten, de Isten veled lesz. Ragaszkodj ígéretéhez: „Ne félj…” Nem kell félnünk, mert Ő mellettünk van, így nyugodtan kijelenthetjük: „Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?” (Zsid 13:6)
Ma reggel emlékezzetek arra, hogy Isten erős kézzel tart. Mindenható karja vezeti minden lépéseteket. Bízzatok és ne féljetek! Isten veletek van. Rendelkeztek az Ő jelenlétével, ígéreteivel, védelmével. Akkor mitől félnétek?
Raquel Queiroz da Costa Arrais