2020. december 22., kedd
A kisöcsém
„Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet. Aki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, amiknek száma nincsen.” – Jób 5:8-9
A kisöcsém öt éves koromban született öttagú családunkba. Akkor még elképzelni sem tudtam, mennyit fog ez a drága kisbaba szenvedni élete során. Bár hatalmas tanyán éltünk, elkapta a diftériát. Napokig küzdöttek az életéért a kórházban, és végül hazaengedték. Bár gyógyulása lassú volt, Isten megtette az első csodát az életében.
A második csoda egy családi nyaralás idején következett be, amikor a kisöcsém elveszítette lába alól a talajt egy elárasztott útszakaszon. A sodrás behúzta egy lefolyócsőbe, mely a háborgó folyó felé vezetett. Isten egy angyalt küldött egy férfi formájában, aki kihúzta a törmelékeket sodró áradatból, és megmentette az életét. A testvérem végül tanár és lelkész lett, évekig szolgálta Istent alázatosan, szeretet-
tel. Egy nap e-mailben írta meg nekem, hogy vastagbél rákja van.
Nem veszítettük el a hitünket. Visszaemlékeztünk, hogyan mentette meg Isten az életét többször is gyerekkorában, és bíztunk benne, hogy most is megteszi. Elérkezett a műtét időpontja. Sajnos, az egyik sebész tévedésből elvágta a testvérem húgyvezetékét, melynek következtében tizenkét napig küzdöttek a hashártyagyulladással. Ezután vérmérgezést kapott, súlyosan károsodott a tüdeje, a veséje, és szívelégtelenség lépett fel, majd veszélyes vérszegénység, amit több egység vér beadásával sem sikerült kompenzálni. Negyven napig volt kómában, és nyolc hónapot töltött a kórházban.
Az emberi gyarlóság ellenére és a számos halálos betegség és életveszélyes állapot mellett, Isten meghallgatta annak a sok embernek az imáját, aki világszerte imádkozott érte. A mennyei közbelépésnek köszönhetően végre felébredt, és elkezdődhetett a hosszas lábadozás.
Szenvedsz? Szomorú vagy? Gondokkal, próbákkal küzdesz? Ne feledd, hogy Jézus lát minket és gondot visel rólunk. Ő adja a béke és a nyugalom ajándékát (lásd: Jn 14:27). Lehet, hogy a testvérem soha nem nyeri vissza egykori erejét, de továbbra is dolgozik az Úrért, tanítványokat vezet hozzá, és megkereszteli őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében (lásd: Mt 28:19). Amikor a testvéremmel együtt leülünk a karácsonyi asztalhoz, együtt örvendezünk a megváltásnak és a mi Urunk csodáinak.
Marli Elizete Ritter-Hein