2020. december 21., hétfő
Tedd meg most!
„Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.” – Zsid 3:15
Általában mindent megfelelő időben előkészítek. Mindig listát készítek, és menet közben ellenőrzöm az adódó változásokat.
Egy nap azonban vásároltam egy szőnyeget a gyermek-szombatiskola terme számára, de rájöttem, hogy rossz választás volt, mert nem talált a mérete, és ezért nem tölthette be célját. Felírtam tehát a listámra, a vásárlási számlával együtt viszszacsomagoltam a zacskójába, és előkészítettem, hogy visszavigyem az üzletbe kicserélni. Néhány hétig hurcoltam magammal az autómban, ameddig végre visszamentem a szőnyegboltba, és az ügyfélszolgálathoz fordultam útbaigazításért.
„Egy nappal elkésett” – közölte a tisztviselő. Akkor nem is fogtam fel szavai teljes értelmét. Az igazgatóhoz fordult és megkérdezte, hogy alkalmazhatnak-e kegyelmi időt, hiszen csak egy napot késtem.
Tanácskozni kezdtek, de tudtam, hogy ha elfogadják a kérésemet, és kivételt tesznek velem, ők is bajba kerülhetnek. Tudták, hogy ezt nem tehetik meg. Megköszöntem, amiért megpróbálták, és késésem „következményét” cipelve, kimentem az üzletből.
Ha megnéztem volna a számlát, láthattam volna, hogy harminc napig cserélhető vissza. Tehát most volt egy szőnyegem, amire nem volt szükségem, és felhasználni se tudtam.
Kemény leckét tanultam meg. Bár anyagilag nem volt túlságosan megterhelő számomra a veszteség, a későbbi visszautasítás zavarta a büszkeségemet, és nem hagyott nyugodni.
Elgondolkoztam azon, hogy az életben komolyabb következményekkel is járhat, ha halogatjuk a dolgokat. Egy alkalommal például a férjemmel egy rövid vakációról mentünk hazafelé. Mivel minél hamarabb otthon akartam lenni, elhatároztuk, hogy elfelejtjük azt a betervezett, néhány mérföldes kitérőt, melynek során egy kedves, idős barátnőnket akartuk meglátogatni. Nem sokkal ezután az az idős hölgy elhunyt.
Ez sok ideig az emlékezetemben maradt.
Most egy ennél sokkal nagyobb horderejű, örökkévalóságra szóló döntést kell meghoznunk. Ma van az üdvösség napja! Holnap lehet, hogy már késő lesz! Jézus ma szeretné, ha kapcsolatba lépnénk Vele. Nem ismerjük a holnapot, de a ma a miénk.
Valeria Hamel Morikone