2020. december 19., szombat
Téves cím?
„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” – Róm 8:28
Szerettem volna karácsonyi ajándékkal meglepni barátomat és gyógytornászomat, Martin Iversont. Egy hatalmas gyümölcskosárra gondoltam, mert nagy családja volt. Egy katalógusból rendeltem, és ígérték, hogy december 19-ig kiszállítják. A barátom cégének címét adtam le (a névjegykártyájáról másoltam le), mert az otthoni címét nem tudtam. Elérkezett a kérdéses határidő, és én nem szereztem tudomást arról, hogy a barátom megkapta volna az ajándékot. Végül pénteken felhívtam és megkérdeztem, hogy kapott-e valamit. Nemmel válaszolt.
Felhívtam a futárszolgálatot, ahonnan azt a választ kaptam, hogy másnap kiszállítják. Elmagyaráztam nekik, hogy a klinika zárva lesz szombaton. Az illető hivatalnok azt javasolta, hogy maga Martin vegye át a csomagot másnap a postáról.
Bosszúsan hívtam fel és közöltem vele, hogy a csomagja, bár romlandó, négy nap késéssel érkezik csak meg, mert a posta hétfőn, a klinika pedig kedden volt zárva.
Néhány órával később, győzedelmes e-mailt kaptam Martintól: „Megkaptam!”
Elmagyarázta, hogy egy számjegyet félregépeltem a klinika címén. Az általam megadott cím annak a gyülekezetnek volt a címe, ahol az ő édesanyja zongorázik a vasárnapi istentiszteleteken. A csomagot „Iverson család” címzéssel láttam el, tehát a gyülekezet gondnoka úgy vélte, hogy a barátom édesanyjának szól. Kiszállították tehát neki. Ő magával hozta a kosarat péntek este Martinékhoz vacsorára, hogy karácsonykor együtt örüljenek a friss gyümölcsöknek.
Isten tudta, hogy a gyümölcsök nem érnek célhoz időben karácsonyra, ezért megengedte, hogy hibásan másoljam le a klinika címét a névjegykártyáról. A hibásan írt cím egészen más helyre irányította romlandó gyümölcskosaramat, és Martin édesanyja még időben megkapta, hogy mindannyian élvezhessék karácsony este. Isten életünk minden apró részletéről gondot visel. Amikor átadjuk Neki az életünket, Ő odafigyel mindazokra az apró részletekre, melyek hozzájárulnak boldogságunkhoz és jólétünkhöz.
Darlenejoan McKibbin Rhine