2020. december 14., hétfő
Talentumok
„Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed.” – Préd 9:12
„És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek.” – Kol 3:23
Kórusvezető vagyok a gyülekezetemben. Akik ismernek, tudják, hogy szégyenlős, visszahúzódó személy vagyok. Nem is vagyok képzett zenész. Szeretek énekelni, jó kórusokban énekeltem, és hozzáértő kórusvezetőktől tanultam. Ennyi.
Mégis, amikor a szükség úgy hozta, és senki más nem vállalta, én kiléptem a kórus elé.
Az első évben kértem a gyülekezetet, hogy csak segédnek válasszanak, mert nem volt elég önbizalmam. A második évben azonban gondolkodás és habozás nélkül elvállaltam a szolgálatot.
Amikor elkezdtem, a lányom, aki már három éve tanult zongorázni, többször is kísérte a kórust, és a továbbiakban is ugyanezt tette. Amikor férjhez ment, beleegyezett, hogy az általam kiválasztott fiatalt válasszuk meg a helyére.
Bár Sean csak tizenegy éves volt, tudta kísérni a kórust a próbákon és az ünnepélyeken. Mindketten tanultunk. Ő két éve tanult zongorázni, nekem pedig semmi tapasztalatom nem volt a kórusvezetésben.
Az első karácsonyi koncertünkön két másik csoporttal együtt három éneket énekeltünk el. A húsvéti ünnepélyen két kórusművet adtunk elő Haendel Messiásából. A következő karácsonyra már nagyobb repertoárral rendelkeztünk.
A gyülekezet kórusa már több koncertet is adott, énekeltük a Messiást, John Rutter énekeit és más kórusműveket. Bár nem voltunk nagy zenészek, minden tőlünk telhetőt megtettünk Istenért.
Keményen dolgoztunk és kitartóan imádkoztunk. Sean ma már gyakorlott zongorista és orvostanhallgató. Én pedig már bármilyen előadáson ki merek állni a kórus elé. Isten gazdagon megáldott, mert vágytunk szolgálni a gyülekezetben, bármilyen kihívást is jelentett az számukra.
Isten fel tudja használni a csekély képességet, és megtöbbszörözi azt, ha az Ő kezébe helyezzük és az Ő szolgálatába állítjuk. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt az Ő munkájában, miközben visszajövetelére várunk!
Rosenita Christo