2020. december 11., péntek
A kialvó tűz
„Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.” – Jer 29:11
Egy kéthetes alaszkai hideg után végre jött egy nap, amikor nekifoghattam a kémény kitakarításának. Mindig elvégzem ezt a műveletet a szezon első fűtése előtt, és úgy éreztem, éppen eljött ennek az ideje.
Kitakarítottam a kéményt annak rendje és módja szerint. A tűz jól begyulladt, de ahogy becsuktam a kályha ajtaját, rögtön kialudt. Háromszor próbálkoztam, de nem tudtam égve tartani a tüzet. Fáztam és elfáradtam annyit kint maradni az extrém hidegben, így feladtam és lefeküdtem.
Másnap este újra kitakarítottam a kéményt. Meggyújtottam a tüzet, minden rendben volt, ameddig nyitva volt az ajtó. Ahogy becsuktam, újra kialudt. Úgy viselkedett, mintha a kémény eldugult volna, pedig kétszer is kitakarítottam. Felmentem, hogy megrázogassam kicsit a kémény csövét, hátha kiesik, ami fennakadt benne. A két emelet között volt egy vastagabb cső, benne egy vékonyabb csővel, mintegy hőtárolóként. Megfigyeltem, hogy a kisebb átmérőjű cső vége több helyen átégett, így elhatároztam, hogy nemcsak a sérült részt, hanem az egész csövet kicserélem.
Ahogy kihúztam a másikból, elállt a lélegzetem a felfedezéstől. A cső teljesen tönkrement, végig kiégett. Majdnem két darabban lógott, csak egy vékonyka rész tartotta még egyben. Belenéztem az aljába. Teljesen elzárta a lerakódás. Nem csoda, hogy folyton kialudt a tűz. Nem kapott levegőt.
Több mint húsz éve fűtöttem már fával és szénnel, és még soha nem záródott el teljesen a cső, amikor kisepertem a kéményt. Ha nem takarítottam volna ki a kéményt azon a vasárnapon, és ha ezzel nem zártam volna el teljesen a csövet, a tűz becsukott ajtóval is égve maradt volna. A lángok felmentek volna a kéményen, és kicsaptak volna a padlásra. Mivel én már mélyen aludtam volna, mit sem tudva a veszélyről, valószínűleg már soha nem ébredtem volna fel. Hálás vagyok Istennek, hogy aznap este megőrizte az életem.
És mi a helyzet veletek? Miért ne köszönnétek meg most Istennek, hogy számtalanszor láthatatlanul megvédett?
Sonia Brock