2020. december 3., csütörtök
"Minden a javukra van"
„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” – Róm 8:28
Kétezerkilenc decemberében egyedül sírtam otthonomban. Addigi életem egycsapásra szertefoszlott. A férjem el akart hagyni. Szabadságot kért, hogy valaki mással oszthassa meg az életét. Az ezt követő hónapokban megpróbáltam viszszanyerni az életem, a függetlenségem, a jövőm. Sok próbát kiálltam, voltam a csúcson, és voltam a mélyben. Az élet a tanulás, a növekedés hosszú folyamata lett. Napokon, éjjeleken keresztül azon gondolkodtam, hogy leszek-e még boldog valaha, találok-e Isten akarata szerinti szeretetet, elfogadást. Sokszor tettem fel a kérdést, hogy vajon egyedülállóként kell-e leélnem további életem.
2011-ben, hónapok óta tartó gondolkodás, imádkozás és a megfelelő férfi keresgélése után jobbra fordultak napjaim. Találkoztam valakivel egy keresztény társkereső oldalon. Előre tudtam, hogy ezeken az oldalakon sok csaló kószál, így nem is reméltem hosszútávú kapcsolatot. Teltek a hónapok, és végre találkoztam ezzel az úriemberrel és a gyermekeivel. Minden helyénvalónak látszott. Úgy tűnt, tartós barátságot kötünk.
A hónapok gyorsan teltek. Elhatároztam, hogy Massachusetts-ből Nebraskába – ennek a férfinek (aki ma már a férjem) a lakhelyére – költözöm, de tennem kellett valamit azzal a városi házzal, amit válásom után vásároltam. Hajlamos vagyok túlaggódni a dolgokat. Egy ilyen stresszes napon a következő csodálatos bibliaszöveg jutott eszembe: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” (Róm 8:28) Kinyitottam a Bibliám, és megkerestem a szóban forgó részt. Úgy éreztem, hogy Isten mellettem áll, és ezt súgja nekem: „Ne aggódj semmiért! Minden rendben lesz. Én terveztem ezt neked, és én segítlek ebben.”
Attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy nem kell aggódnom, mert Isten mindenről gondoskodik, rólam is. Soha nem felejtem el, mennyire közel éreztem Őt magamhoz. Ma is így érzek. Gyakran elmondom ezt a bibliaszöveget, amikor a dolgok rosszra fordulnak, és visszaemlékszem nekem tett ígéretére.
Tehát ha legközelebb úgy érzed, hogy a helyzetedből semmi jó nem származhat, ne feledd, hogy Isten ennek az ellenkezőjét ígérte. Ő mindent gyermekei javára intéz.
Debra Snyder