myBible logó myBible
Fiókom

2020. február 23., vasárnap

Február 23. - Az Ő csodálatos arca

„Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orcáját szüntelen.” – 1Krón 16:11

A gyülekezeti közös ének alatt azon gondolkodtam, hogyan is láthatnánk Jézus arcát. Azóta is sokszor jutott eszembe ez a kérdés.

Az Ő arcát az Ige olvasása által szemlélhetjük. Jézus szeretete átsugárzik a bibliai történeteken, minden cselekedeten, amelyet az Ő gyermekeiért tett a múltban és a jelenben is, változatlanul. Elmélkedhetünk bátorító szavain, csodálatos ígéretein. Felidézzük, hogyan gyógyította meg a betegeket, hogyan támasztotta fel a halottakat, hogyan űzte ki az ördögöket. Így láthatjuk meg az Ő szerető, gondoskodó, együtt érző arcát. Az Ő kereszthalála, visszatérésének ígérete örökké tartó szeretetét bizonyítja.

Szakítsunk időt az Ő keze munkájának szemlélésére, a természet csodálására, mely egy bölcs tervező munkájáról tanúskodik.

Egyik nap, amikor a mezőn sétáltam, tizenegyféle vadvirágot számoltam meg. Mindeniknek más színe, más formája, más mérete volt, felfedve előttem Annak arcát, Aki a változatosság és a részletek nagy Mestere.

Az esti égbolt, a hold, a csillagok Isten teremtő erejéről beszélnek. A szentjánosbogarak apró fénye mosolyt csal arcomra. Minden, amit teremtett, a legkisebb pillangótól, az apró kolibritól kezdve egészen a magasztos sasig, a hatalmas vízi élőlényekig, az elefántig, Annak arcát mutatja be, Aki értékeli az alkalmazkodóképességet, a nagyságot, a gyakorlatiasságot.

Az emberek is megmutatják Jézus arcát. Ha kedves szavakkal vigasztaljuk a nehézségben levőket, ha elismeréssel adózunk a jól végzett munkáért, ha hűségesek vagyunk barátainkhoz, mind Jézus arcát tükrözzük vissza. Az ápolók, akik sokszor visszaszorítják saját szükségleteiket, hogy segítsenek pácienseiknek, akik megetetik az éhezőket, felruházzák a mezíteleneket, mind Őt utánozzák. Az idegenek terhét hordozók, a mártírok, a szolgálattevők, akik életüket kockáztatják mások szabadságáért, mind Jézus arcát mutatják meg nekünk.

Mi mit tükrözünk ma? Látják-e mások Jézus arcát bennünk?

Marian M. Hart-Gay

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.