myBible logó myBible
Fiókom

2020. február 21., péntek

Február 21. - A meghívó

„És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.” – Ésa 30:21

Ghánában 2005-ben alakult meg a Női Szolgálatok Osztály. Szükség volt tehát hozzáértő vezetőkre, akik átvegyék az új feladatokat. Mivel a helyi kerületben vezető tisztséget töltöttem be, segítettem az osztály megnyitó ünnepségének megszervezésében, kiküldtem a meghívókat erre a fontos eseményre. Ugyanebben az időszakban személyes imacéljaim is voltak. Szerettem volna, hogy a fiam egy keresztény pedagógiai iskolába jelentkezzen, de hogyan érhettem volna ezt el? Miközben a meghívókat készítettem, folyamatosan ezért imádkoztam.

Az egyik meghívót a szomszédságunkban levő missziós területre küldtem, E. O. Sackey lelkésznek. Sokat beszélgettünk a megnyitó részleteiről. Kiléptem az irodából és hazafelé indultam, amikor hirtelen késztetést éreztem: Fordulj vissza, és beszéld meg vele a gyereked oktatásának kérdését!

A Szentlélek szólt hozzám? Megálltam egy pár percre, majd visszafordultam. Beléptem, és elmondtam neki minden aggodalmamat, minden vágyamat a fiam tanulmányaival kapcsolatban.

„Soha nem késő változtatni” – mondta a lelkész. Igaza van – gondoltam magamban. – Soha nem késő változtatni valakinek az életén. Csak meg kell hallgatnunk Isten hangját, felkarolnunk az igazságot és cselekednünk. A többiről majd Isten gondoskodik. Jézus várja, hogy bűnbánattal Hozzá forduljunk.

A lelkész elmondta, melyik irodába kell mennem, hogy válaszokat kapjak kérdéseimre. Néhány hónappal később valaki felkereste a fiamat a keresztény tanárképző iskolából, és meghívták egy interjúra, majd felvették. Két évvel később megkeresztelkedett. Kwabena Twum lelkész keresztelte.

A Szentlélek, aki a meghívók kézbesítése alatt szólt hozzám, mindenkihez intéz egy meghívást Jézus Krisztus vacsorájára megváltott gyermekeivel, akiket nemsokára hazavisz. Akkor majd örökre Jézussal leszünk.

Charlotte Osei-Agyeman

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.