Február 10. - A depresszió vermében

„Miért csüggedsz el, lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.” – Zsolt 42:12

Kétezertizenöt szeptemberében komoly párkapcsolati csalódáson estem át. A dolgok sajnos nem a várt módon alakultak. Éppen az Egyesült Államokban önkénteskedtem egy életmód-központban. Nagyon örültem ennek az egészség ügyi missziómunkának, és szerettem volna még egy évig maradni. Valóban szükség volt a segítségemre. Egy nyerő lehetőség volt mindkét fél számára, én azonban éreztem, hogy a depresszió egyre jobban a földre tipor. Megpróbáltam harcolni ellene, illetve figyelmen kívül hagyni. Az idő múlásával azonban egyre jobban bekerültem a sötét gondolatok és érzések örvényébe. Soha nem mehetek férjhez. Ki venne el egy ilyen nőt? A többi misszionárius mind jobb nálam. És a jövőm? Hogy megyek vissza dolgozni Brüsszelbe jövőre? Felismertem, hogy a mély depresszió majdnem minden tünete jelentkezett nálam, csak az életkedvemet nem veszítettem el.

A kampuszban senkivel nem tudtam beszélni. Végtére is mind olyan kiváltságos önkéntesek közt voltam, akik elsőrendű intézményekben segítettek mások fizikai, lelki és szellemi gondjainak megoldásában. Ez idő alatt sikerült úgy segítenem az életmód-központ páciensein, hogy eltitkoltam előlük állapotomat.

Ezután meghalt apai nagymamám, és Németországba kellett utaznom a temetésre. Csak ez hiányzott most nekem! Visszatérve az életmód-központba, elhatároztam, hogy valahogy eltöltöm az időt megbízatásom végéig. Egy februári nap a folyosón összetalálkoztam az intézmény lelkészével. „Megosztanád velünk személyes tapasztalataidat jövő péntek este?” – kérdezte. Haboztam és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet. Behívott az irodába, imádkozott értem, és felolvasta Zsolt 42:12. versét. Attól a pillanattól kezdve minden megváltozott az életemben.

Ma a legboldogabb, legszerencsésebb nőnek tartom magam. Habár nem mentem férjhez, Istent szolgálom. Bár még mindig nem vagyok tökéletes orvos-misszionárius, tudom, hogy Isten nem a képzetteket hívja, hanem az elhívatottakat képzi. Még mindig nem tudom, szakmai téren mit tartogat számomra a jövő, de tudom ki tartja kézben a jövőt.

Az Úr kisegített a legmélyebb depresszióból. Biztos vagyok benne, hogy ha bízol Benne, veled is megteheti ugyanezt.

Daniela Weichhold