myBible logó myBible
Fiókom

2020. február 1., szombat

Február 1. - Tudom, kit követek

„Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.” – Ef 5:1-2

Kaliforniában nőttem fel. Lánytestvéremmel együtt nagynénémnél és nagybátyámnál laktunk Fresno mellett. Szüleink 150 mérföld távolságra dolgoztak,  csak minden második hétvégén látogattak meg bennünket. Egyik alkalommal hatalmas meglepetést készítettek nekem és a testvéremnek. Egy kis terrierkölyköt hoztak ajándékba. Scoutnak neveztük el. Nagyon aranyos volt. Okos kiskutya volt, nővérem Priscilla elkezdte különböző trükkökre tanítani. Gyorsan tanult. Hamarosan parancsszóra leült, pacsizott, hempergett, visszahozott különböző tárgyakat.

Priscilla sokat tanította, hogy velünk „imádkozzon”. Amikor este letérdeltünk az ágy mellé imádkozni, a kutya leült mellénk, egymásra tette mellső lábait, és a fejét a mancsára fektette. Nagyon hamar megtanulta, és örömmel szaladt oda hozzánk, amikor reggel és este imádkoztunk.

A nővérem azonban egy nagyon rossz szokásra is megtanította. Tulajdonképpen nem a kutya hibája volt, rossz útra terelték. A nagynéném egyáltalán nem örvendett ennek a trükknek. Minden alkalommal haragosan csapott felé, és megkergette. Íme, mi történt: a testvérem keresett egy lyukat a földben, és beletett egy üveggolyót, majd utasította a kutyát, hogy hozza vissza. Szerteszét repült a föld, ameddig a kutya kiásta a golyót. A gond csak az volt, hogy mindez nagynéném virágoskertjében történt. Elképzelhetitek, mennyire nem örült, hogy tönkretették a csodálatos virágait. A kutyus engedelmeskedett a rossz utasításnak.

Hálás vagyok Istennek, hogy megajándékozott szabad akarattal. Sok esetben mégis megengedjük Sátánnak, hogy rossz döntésre vezessen. Ezért kell Krisztus közelében maradnunk, hogy Ő vezessen. Akkor hozunk helyes döntéseket, ha Jézus Krisztust követjük. Minden nap töltsünk időt Vele, hogy feltöltődhessünk erejével.

Ahogy a fiam, Terry lelkész szokta mondani: „Ha nincs idő, nincs erő. Ha kevés az idő, kevés az erő. Ha sok az idő, nagy az erő.” Így maradhatunk az Úr közelében, hogy vezessen és a helyes döntés felé irányítson.

Anne Elaine Nelson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.