Január 25. - Beszélni vagy nem beszélni

„Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól ti bennetek.” – Mt 10:20

Időnként mindannyian aggódunk valakiért. Lehetséges, hogy beteg barátunkért, más városban tanuló gyermekünkért, vagy azért, hogy gyermekeink helyesen döntenek-e bizonyos élethelyzetekben. Bármilyen kiváltó oka is legyen aggodalmunknak, vannak helyzetek, amikor nem tudjuk szemtől-szemben megbeszélni a kérdést. Végül is megtörténhet, hogy valami rosszat mondunk, valamit összezavarunk, félreértünk, illetve valakit éppen ellenkező irányba indítunk el, mint ahova Isten szerette volna. Ilyen és ehhez hasonló félelmei mindenkinek vannak. Hogyan viszonyuljunk azokhoz a személyekhez, akikért aggódunk?

Néhány évvel ezelőtt Isten a következő gondolatokat sugallta: Lehet, hogy te nem tudod elérni őket, de Én igen. Az Én Szentlelkem kimondhatja a gondolatokat, melyekre te nem vagy képes. És Engem nem tudnak olyan könnyen visszautasítani, mint téged. Ha kérjük Istent, hogy beszéljen szeretteinkhez, Ő megteszi. Engedélyt adunk Istennek, hogy minden áron megmentse őket. Végül is Ő nálunk jobban szereti őket.

Isten mindig szemmel tartja azokat, akikért imádkozunk. Engem is szemmel tart, lelki értelemben közelebb von azokhoz, akikért imádkozom. Milyen békés, megnyugtató érzés tudni, hogy Isten gondot visel szeretteinkről.

A bűn soha nem volt benne Isten tervében. Amikor bekerült az Édenbe, földünk elbukott. Istennek azonban volt egy terve helyreállításunk érdekében. Jézus eljött, megküzdött a kísértésekkel, amelyek minket könnyűszerrel elsodortak volna, és ránk terítette igazságossága palástját. Ez a terv mindenkire érvényes, aki elfogadja ezt a csodálatos ajándékot. Vágyunk az, hogy a szeretteink meghozzák ezt a döntést.

„Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében” (2Thessz 2:13). Vannak esetek, amikor ihletést érzünk a beszédre. Ilyenkor Isten Lelke adja a szavakat a szánkba.

Kérjünk Istentől lelki tisztánlátást, hogy felismerjük, mikor kell megengednünk, hogy a Lélek beszéljen általunk, és mikor kell átengednünk ezt teljes mértékben Isten Szentlelkének. Amikor pedig beszélünk, szavunk „mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett.” (Kol 4:6).

Sue Anderson