myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 30., hétfő

Isten a verebecskére is figyel

„Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?” – Mt 6:26

Csodálatos, napos téli reggel volt. Öltözködés közben dicsőítettem Istent, elkészültem a gyülekezetbe és beültem az autóba, de legnagyobb csalódásomra nem tudtam beindítani. – „Uram, egy újabb váratlan szerviz-számla.” Mióta betegnyugdíjba mentem, egyik anyagi kihívás érte a másikat az életemben. Régen sokszor olvastam arról, hogy az embereknek félre kellene tenniük a megtakarításaikat, hogy a jövő ne érje őket meglepetésszerűen. Sajnos azonban ezek a szavak soha nem leltek visszhangra bennem. Őszintén hittem, hogy bőven van még időm gyűjteni idős éveimre. De nem így alakult. Fizikai állapotom miatt nem folytathattam szeretett, nővéri munkámat, ami miatt anyagi gondokkal kellett szembesülnöm. De gondoskodó, szerető Istent szolgálunk.

Mt 6:26 gyakran áldásul szolgált, amikor váratlan, nem tervezett anyagi kihívások álltak elő. Ahányszor pénzre volt szükségem az autó javítására, vagy a lakás fűtőrendszerének kitisztítására, Isten mindig ellátott mindennel, amire szükségem volt.

Értesítettek, hogy a javítás 320 dollárba kerül majd. Ennek több, mint a felét a munkadíj tette ki. Nem rendelkeztem az említett pénzösszeggel, de bíztam Isten közbelépésében. Miután elmondtam egyik barátomnak a helyzetemet, beleegyezett, hogy csekély 40 dollár munkadíjért elvállalja a javítást, ha beszerzem az alkatrészeket. Isten megint segített.

Minden új kihívással egyre nő Istenbe vetett hitem. Ő azért engedi meg ezeket a próbákat, hogy bátran bízzunk Benne. Szeretné, ha kilépnénk komfortzónánkból, és teljes mértékben Rá bíznánk életünket.

Ő gondoskodik a madarakról, és mi is számíthatuk Rá, mert jobban szeret minket, mint a verebecskéket. Elhiszitek, amit Jézus Mt 6:26-ban mondott? Én igen. Ha a világmindenség Teremtője gondoskodik a kismadarakról, miért ne gondoskodna rólunk is? Megtanultam, hogy értékesebb vagyok Neki a verebeknél.

Bármire lenne is szükségetek, bízhattok az Ő gondoskodásában.

Clementine H. Collins

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.